A betegeknek elvileg már a János-kórházba kell mennie ortopédiára, de erről nem nagyon tájékoztatják őket – írja a HVG.

Orvoshiány miatt nincs már ortopédia a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömbjében – ez derül ki az MSZP-s Korózs Lajos írásbeli kérdéséből és Rétvári Bence Emmi-államtitkár rá adott válaszából.

Korózs a kérdésében azt írta, hogy egy beteg megpróbált bejelentkezni az ortopédiára a Kútvölgyibe, de végül közölték vele, hogy „nincs ortopédia, mert az egyik orvos nyugdíjba ment, a másik pedig kilépett”.

Rétvári erre azt írta, hogy a Semmelweis Egyetem 2019. július elsején „az addig a Kútvölgyi Klinikai Tömbben végzett szakellátási kötelezettségét az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelőnek (ÉKC) adta át”, így az ortopédiai szakellátás továbbra is biztosított, csak nem a Kútvölgyiben, hanem a Diós árok 1. szám alatt.

Korózs azt is szóvá tette, hogy a Kútvölgyi honlapján továbbra is szerepelnek az Ortopéd Ambulanciára vonatkozó információk, illetve nincs ott semmilyen tájékoztatás arra nézve, hogy már nincs ortopédia a tömbben, ez továbbra is így van, és

az ÉKC honlapján sincs szó arról, hogy az a környéken az egyetlen ortopédia.

Forrás: HVG

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!