Az alapvető jogok biztosának ajánlása nyomán, három szaktárca együttműködése révén példás gyorsasággal sikerült korrigálni a közfoglalkoztatottak alapjogai szempontjából aggályos egyik szabályozást - közölte az ombudsman hivatala pénteken az MTI-vel.

    Az ombudsman bízik abban, hogy más kiszolgáltatott csoport védelme érdekében, más ügyben is sikerül ilyen gyors eredményt felmutatni - írták a közleményben.


    Utaltak arra: Székely László egy panaszügy vizsgálata nyomán kért jogszabály-kiegészítést, illetve -pontosítást az emberi erőforrások miniszterétől annak érdekében, hogy a közfoglalkoztatásban töltött időtartam a szociális ellátás feltételéül szabott, a munkaügyi szervvel való együttműködés időszakának minősüljön.


    Hozzátették, a korábbi szabályozás szerint ez nem így volt, és ez oda vezetett, hogy a közfoglalkoztatásban töltött idővel kitolódott a szociális ellátásra való jogosultság megszerzése. Ennek következtében a különben is nehéz körülmények között élő emberek a közfoglalkoztatás után hónapokon át nem juthattak szociális ellátáshoz.


    A szeptember elsején életbe lépett kormányrendelet-módosítás értelmében a munkaügyi hatóságokkal történő megelőző együttműködésként kell értékelni azokat az eseteket, amikor az álláskeresőként való nyilvántartás a munkaügyi központ által támogatott, szervezett képzésben vagy közfoglalkoztatásban való részvétel miatt szünetel.


    A közleményben kitértek arra is: az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a nemzetgazdasági és a belügyi tárca közös munkacsoportot hozott létre. Ez módszertani útmutatót, a későbbiekben pedig jogszabály-módosítási javaslatot dolgoz ki a munkaközvetítés eljárásáról, ami figyelembe veszi a közfoglalkoztatott speciális helyzetét - közölték.


    A kormányrendelet módosításával, valamint a válaszokban jelzett kezdeményezések révén az ombudsman biztosítva látja az egzisztenciálisan kiszolgáltatott csoportok közé tartozó közfoglalkoztatottak szociális biztonsághoz való alapjogával kapcsolatos korábbi jelentésében feltárt visszásság orvoslását - írták.