Összesen 14 494 olyan egyetemi és főiskolai képzést tart számon a Felsőoktatási Információs Rendszer, amelynél az egykori hallgatók 2005 előtt kezdték felsőoktatási tanulmányaikat, és bár abszolváltak, nem államvizsgáztak le.

 Vagyis csaknem tizennégy és fél ezren már nem kaphatják meg a diplomájukat

tudta meg a Magyar Hírlap. Ismert, a kormány 2018. szeptember 1-jéig adott lehetőséget a kimeneti vizsga letételére és az oklevél megszerzésére azoknak, akik 2005 előtt kezdték meg felsőoktatási tanulmányaikat. Korábban nem szabták meg, mennyi idő telhet el maximálisan a végbizonyítvány megszerzése és a záróvizsga között. Egy négy évvel ezelőtti törvénymódosítás nyomán azonban most már az abszolutórium után két éven belül meg kell szerezni a diplomát.

A felsőoktatási államtitkárság 2015-ben türelmi időt adott annak a több ezer hallgatónak, aki 2005 előtt kezdte meg az egyetemet, abszolvált, de annak idején nem államvizsgázott le.

Lapunk érdeklődésére az Oktatási Hivatal (OH) közölte, 2016 és 2018 között mindössze 2205-en diplomáztak le az érintettek közül. Vagyis, a vonatkozó szabály megszületése után ennyien szánták rá magukat arra, hogy végül, sok év eltelte után leállamvizsgázzanak.

Más a helyzet azok esetében, akik ugyan 2005 előtt kezdték meg a tanulmányaikat, de már túl vannak az államvizsgán, és kizárólag a nyelvvizsga bemutatása hiányzik ahhoz, hogy megkapják a diplomájukat. Az OH adatai szerint 31 096 egyetemi vagy főiskolai képzés esetében nem adtak ki oklevelet nyelvvizsga hiánya miatt. Az érintettek a nyelvvizsga megszerzését és bemutatását követően megkaphatják diplomájukat – írta kérdésünkre a hivatal.

Forrás: Magyar Hírlap

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!