Maróth Miklós, az MTA korábbi alelnöke irányíthatja a testületet. Augusztus elsejével választják le a kutatóintézeteket az MTA-tól, és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatba szervezik azokat. Az irányító testületbe az MTA és az IMT is delegál tagokat - írja a HVG.

Úgy tudjuk, Palkovics László miniszter a testület vezetésére Maróth Miklósklasszika filológust, a Pázmány korábbi dékánját jelölné, azt egyelőre nem tudni, hogy Lovász László MTA elnök elfogadta-e a javaslatot, várjuk az MTA válaszát. Maróth Miklós 2008 és 2014 között az MTA alelnöke is volt, Corvin-lánccal és Széchenyi-díjjal is kitüntették.

Korábban Vizi E. Szilveszter neve merült fel vezetőként, aki elismerte, hogy tárgyalt Palkovics Lászlóval, de állítása szerint a miniszter csak tanácsot kért tőle, s nem ajánlotta fel neki a posztot.

Az Irányító Testület várható összetétele

Az MTA jelöltjei:

  • Ádám Veronikaidegtudományok, neurokémia, Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar, Orvosi Biokémiai Intézet
  • Bokor JózsefMTA alelnök, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Közlekedés- és Járműirányítási Tanszék
  • Borhy LászlóELTE rektor, Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Régészettudományi Intézet Ókori Régészeti Tanszék
  • Borsos BalázsÖkológiai antropológia, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet Etnológiai osztály
  • Freund TamásMTA alelnök, neurobiológus, MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet
  • Pálfy Péter Pálmatematikus, MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet

Az ITM jelöltjei:

  • Gáspár Péterirányításelmélet és járműirányítás, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Közlekedés- és Járműirányítási Tanszék
  • Grüner Györgykísérleti fizika, University of California at Los Angeles Department of Physics and Astronomy
  • Horváth Zita, felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár
  • Kellermayer Miklós
  • Mezei Ferencfizika, MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont, de az elmúlt évtizedekben Németországban dolgozott.
  • Sótonyi Péter(feltételezésünk szerint az Állatorvostudományi Egyetem rektoráról van szó, őt küldte tavasszal a Palkovics az MTA Kutatóhálózati Tudományos Elnöki Bizottságába)

Könnyen az lesz, amit a kormány akar

A tagokat és az elnököt egyaránt a miniszterelnök nevezi majd ki, ám miután nem kell minősített többség a döntésekhez, a kormányzati akarat könnyen érvényesül.

A törvény szerint az Irányító testület a többi között

  • dönt a kutatóhelyek megalapításáról, átszervezéséről, megszüntetéséről
  • jóváhagyja a kutatóhelyek céljait, feladatait, kiadja alapító okiratukat
  • meghatározza a kutatóhelyek vezetői munkaköre betöltését szolgáló nyilvános pályázati felhívás tartalmát és megválasztja a kutatóhelyek vezetőit.

Van tehát min aggódniuk az akadémikusoknak. Az ELKH működéséhez az MTA vagyontárgyait, központi adminisztrációjának egy részét, valamint nyertes pályázatait és ösztöndíjait használják fel, vagyis

jelentősen csorbul az MTA autonómiája.

A törvényben tisztázták, az MTA-nak ingyen kell használatba adni a vagyontárgyait. Az MTA álláspontja szerint

az MTA megcsonkításáról szóló törvényben vázolt intézményi és finanszírozási struktúra ellentétes a kutatásfinanszírozás európai elveivel, és veszélyezteti a tudományos szabadságot.

A törvényjavaslatot július 2-án fogadta el a Parlament, Áder János köztársasági elnök pedig aláírta azt. Az ellenzék az Alkotmánybírósághoz fordult a törvény miatt.

Pont az lett, amit Palkovics akart

Az MTA-kormány háború tavaly júniusban indult, mikor az MTA elnöke 54 percet kapott a róla szóló törvénymódosítás véleményezésére. Ekkor értesültek arról, hogy a kutatóhálózatokra szánt pénz jelentős része az MTA-tól átkerült az ITM-hez. A tiltakozások ekkor elkezdődtek, de hiába, a költségvetési törvény eszerint módosult.

Már akkor a kutatás szabadsága miatt aggódtak az akadémikusok, ám Palkovics azzal érvelt, Magyarország lemaradt a kutatás-fejlesztésben és az innovációban, ezért kell átalakítani a rendszert. A végére kiderült, valójában inkább az uniós kutatási pénzekre hajthatanak, amelyek magáncégeket gazdagíthatnak.

Az MTA vezetése több körben tárgyalt Palkovics Lászlóval - közben a kutatóhálózatok pénzét eléggé kicentizte az ITM -, az Akadémia közgyűlése legutóbb júniusban utasította el, hogy a kutatóhálózatokat elvonják az MTA-tól. Ezután gyorsultak fel a folyamatok: Palkovics azt mondta, ezt nem fogadja el, ragaszkodik az elképzeléshez, majd június elején be is nyújtotta a törvényjavaslatot.

A tárgyalások alatt Palkovics ígérgetett, zsarolt, és egy kiszivárgott hangfelvétel miatt kellemetlen helyzetbe is került.

A kormány nem akarja, hogy az Akadémiáról a kutatóintézetek leválasztásra kerüljenek

mondta egy tavalyi találkozón, de Lovász László is kellemetlen helyzetbe került, mikor az egyik tárgyalás után optimistán elmondta, úgy érzékelte, Palkovics megértette az érveit és nem választják le a kutatóhálózatokat, majd ezt villám gyorsan cáfolta a minisztérium.

A NER-világában szokatlanul hosszú harcban az akadémikusok időnként bizakodtak, időnként elkeseredtek, egy forrásunk úgy fogalmazott, nagyon szép és szokatlanul erős a küzdelem, amit az akadémia vezetésétől lát, ám lemondóan hozzátette,

oké, hogy állva halunk meg, de ettől még meghalunk.

Forrás: HVG