Egyre nehezebben találnak képzett munkaerőt a cégek, ezért egyre többet költenek házon belüli átképzésekre, és arra, hogy dolgozóik jól érezzük magukat a munkahelyükön – errről is szólnak a PwC friss felmérésének eredményei.

Hogyan hidalnák át a vezérigazgatók világszerte a munkavállalóik szakképzettségi hiányosságait, miként segítheti a technológia a munkahelyi produktivitást, és ki a felelős az automatizálás miatti elbocsátásokért? – ezekre a kérdésekre is választ keresett a PwC üzleti tanácsadó cég friss tanulmánya, amely a világ háromezer-kétszáz – köztük kétszáz magyarországi – első számú vállalati vezető válaszai alapján készült.

Bencze Róbert, a PwC Magyarország People and Organization nevű csoportjának igazgatója elmondta, a nemzetközi felmérést évente elvégzik, és pár éve az látszik, hogy a vezérigazgatóknak a legnagyobb fejfájást – globálisan és Magyarországon is – a képezett szakemberek toborzása okozza.

 A feladatot a vállalatok nemrég még az erős egyetemi kapcsolatok kialakításával és az erős munkáltatói márka felépítésével igyekezték megoldani. Miután egyre kevesebb a „hal”, és így nehezebb „halászni”, sokkal nagyobb hangsúly került a házon belüli átképzésre, amit az automatizálás terjedése is serkent. Lesznek ugyanis olyan munkahelyek, amelyek megszűnnek a mesterséges intelligencia, a robotok terjedésével.

Az átképzéssel megtarthatók, és hiányterületekre irányíthatók a cégek már meglévő munkatársai, ezzel pedig egyszerre kezelhető az elbocsátási a kényszer és a munkaerőhiány egyszerre jelentkező problémája. Az is előfordul, hogy egy vállalat, amely elsőre diplomás kollégákat keresett, lemond erről az igényéről, és már érettségizetteket is hajlandó felvenni, akiknek a kiképzését aztán maga vállalja.

A másik nagy változás a tíz évvel ezelőtti helyzethez képest, hogy a most munakerőpiacra lépő generáció tagjai bizonyos, unalmasabb, monotonabb munkákat egyszerűen nem akarnak elvégezni. Ha egy cég ilyen állásokat hirdet meg, akkor nagyon nehezen fog tehetséges munkatársakat találni – tette hozzá.

A PwC munkatársa arról is beszélt, ma elsősorban az adatok hatékony felhasználásának képességére van szükség a munka világában. A dolgozóknak, a hierarchia mindegyik szintjén, elsősorban erre kell felkészültnek lenniük. A munkahelyi vezetőknek ezen kívül továbbra is képesnek kell lenniük odafigyelniük az emberekre, az együttműködésre, az interperszonális kapcsolatokra, azért is, hogy a munkavállalók jobban érezzék magukat a munkahelyükön, szívesen járjanak be. Sőt, a jövő az, hogy a szellemi munkát végző munkatársaknak már be sem kell járniuk, vagy csak rendkívül rugalmas szabályok szerint, mert hatékonyabb, egyszerűbb lehet a munkavégzésük a cég központján kívülről.

Elmondható tehát, hogy a vállalatvezetők számára csak a digitális és szakmai képzettség a jövőben sem lesz elegendő egy szervezet hatékony működtetéséhez. Oda kell figyelniük a folyamatok emberi oldalára is – utalt rá Bencze Róbert, a PwC igazgatója.

Forrás: Klubrádió