2016 elejétől kezdi el árulni a gyártó, a Mondeléz Hungária Kft. a legendás magyar márkát. Nem csak a Negrót, hanem vele együtt a győri gyártóüzemet is eladná a cég. A vállalat szerint a Negro nem illeszkedik a globális növekedési terveikbe – írja a Faktor.

Mint megírtuk, a Faktor információi szerint a gyártó cég úgy döntött, eladja a Negrót és Győrből Lengyelországba költözteti a Halls cukorka gyártását. A cég megerősítette ezt.

„Az üzemi tanácsot tegnap délután négykor értesítettük. Hatkor már üzemi tájékoztatót tartottunk, amelyen egy ember kivételével minden dolgozónk részt vett. Elsősorban a dolgozóinkat akartuk erről tájékoztatni" – mondta el a Faktornak Kertész Péter, a Mondeléz Hungária kommunikációs tanácsadója.

Az elsősorban snackeket gyártó vállalat inkább a húzómárkákra koncentrál majd a jövőben. A terveik szerint a Halls cukorka gyártását átviszik a lengyelországi Skarbimierzbe, de csak 2016 második felétől. A Negro viszont marad, amíg el nem tudják adni.

„Nem számolunk azzal, hogy nem tudjuk eladni. Tudjuk, hogy a Negro a magyaroknak egy nagyon fontos termék. Éppen ezért bízunk abban, hogy a 2016 elejétől árult brandre valamelyik piaci szereplő azonnal lecsap. Szeretnénk mi válogatni a vevők közül" – mondta a cég kommunikációs tanácsadója.

A győri üzemben, ahol a Negrót is gyártják összesen 83-an dolgoznak. 59 saját, 19 kölcsönzött munkásuk és 5 portásuk van. A cég egyelőre úgy számol, hogy csak 17 embert kell elküldeni a Halls gyártásának áthelyezése miatt.

A cég kommunikációs tanácsadója elmondta: úgy látják, hogy a Halls márkában sokkal több potenciál van külföldön, mint a Negróban.

Forrás: Faktor