A kormány fogja vinni a prímet az újonnan létrehozandó Nemzeti Tudománypolitikai Tanácsban és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat vezetésében is – írja a HVG.

A kedden benyújtott költségvetésben vált egyértelművé, hogy a kormány igenis keresztülviszi a kutatóintézetek leválasztását a Magyar Tudományos Akadémiáról, ugyanis a Magyar Tudományos Akadémiára vonatkozó fejezetben nem szerepelnek a kutatóintézetek, külön fejezetben viszont megjelenik az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat, a kormány által létrehozandó új szerv.

A Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztérium a költségvetés benyújtása után közölte, hogy beadták a hazai kutatás-fejlesztés és innováció (KFI) intézményrendszerének és finanszírozásának átalakításához szükséges törvénymódosítási javaslatot is, bár erre vonatkozó külön törvény kedd estig nem került fel a parlament honlapjára.

A minisztérium közlése szerint a tervezett módosítás létrehozza az innovációs és technológiai miniszter által vezetett, tizenegy tagú Nemzeti Tudománypolitikai Tanácsot, amely kizárólag a miniszterelnöknek lesz felelős. A testület véleményt alkot és javaslatot tesz a kormány kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységével kapcsolatban, figyelemmel kíséri a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alap működését, éves programstratégiáját.

Palkovics,

A tanács tagjait és társelnökét a miniszter javaslata alapján a miniszterelnök kéri fel és nevezi ki a gazdasági, a tudományos és az állami szféra meghatározó szereplői közül.

Emellett létrehozzák az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatot (ELKH), amely önálló költségvetési fejezetet képez a költségvetési törvényben, és a közlemény szerint nem tartozik a kormány irányítása vagy felügyelete alá, de a tizenhárom fős irányító testületébe hat főt delegál csak a Magyar Tudományos Akadémia, hat főt pedig a kormány azzal a megkötéssel, hogy legalább kétharmadukat a tudomány művelői közül kell kiválasztani. Az elnököt a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és a miniszter közös javaslatára a miniszterelnök nevezi ki.

Az irányító testület munkáját a nemzetközi gyakorlat mintájára a sokszínű tudományos szempontokat és érdekeket megjelenítő tudományos tanács és a világszerte elismert külföldi kutatókból álló nemzetközi tanácsadó testület segíti. Utóbbi közreműködik az ELKH rendszeres, tudományos és szervezeti teljesítménymérésében, növelve a működés hatékonyságát.

Az ELKH égisze alatt tizenhét központi költségvetési szerv működik:

  • az Agrártudományi Kutatóközpont,
  • az Atommagkutató Intézet,
  • a Bölcsészettudományi Kutatóközpont,
  • a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont,
  • az Energiatudományi Kutatóközpont,
  • a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet,
  • a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont,
  • a Nyelvtudományi Intézet,
  • az Ökológiai Kutatóközpont,
  • a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet,
  • a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet,
  • a Szegedi Biológiai Kutatóközpont,
  • a Társadalomtudományi Kutatóközpont,
  • a Természettudományi Kutatóközpont,
  • a Wigner Fizikai Kutatóközpont
  • és a Támogatott Kutatócsoportok Irodája.

A változtatások egy része szeptemberben lépne hatályba.

Forrás: HVG

Hozzászólok a Facebookon

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!