A kormány kezdeményezi a parlamentben a közigazgatási bírósági rendszer bevezetésének határidő nélküli elhalasztását – jelentette be Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján. A miniszter ezt azzal indokolta, hogy javaslatuk európai és nemzeti viták kereszttüzében áll, és amíg ezek nem zárulnak le, nem vezetik be az új rendszert, ezzel is jelezve, hogy a kormánynak fontos a bírói függetlenség – írja a 24.hu.

A Velencei Bizottság, az Európa Tanács alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozó szakértői testülete korábban azt mondta ki, nélkülözik a hatékony fékeket és ellensúlyokat a közigazgatási bíróságokról szóló magyar törvények, és rendkívül kiterjedt hatáskörei lennének Trócsányi László igazságügy-miniszternek a bírák kinevezésében.

A kormány halasztó döntését nehéz lenne másképp értelmezi, mint hogy nem akar kiéleződő vitát az EP-választás után az unióval és a magyarországi jogállamiságot vizsgáló Európai Néppárttal, ahol a Fideszt tagságát felfüggesztették.
Gulyás Gergely,
Gulyás Gergely

A közigazgatási bíróságok a tervek szerint 2020. január 1-jén jöttek volna létre. A Közigazgatási Felsőbíróság élére sokáig Patyi Andrást, a Nemzeti Választási Bizottság volt elnökét tartották esélyesnek, de felvetődött Varga Zs. András alkotmánybíró neve is.

Forrás: 24.hu