Egy irodai munkatárs karrierje során közel 50 ezer órát ül az asztalánál, így számára sem mindegy hol, és hogy tölti el ezt az időt. A szakemberek megtartásáért sokszor már nem a fizetéssel versenyeznek egymással a cégek, hanem a minél jobb munkakörnyezet biztosításával – írja a HVG.

Egyre komolyabb harcot vívnak a munkaadók a dolgozókért, a munkavállalók pedig éppen ezért mindinkább megnézik, milyen munkahelyre számíthatnak.

Elhelyezkedés, infrastruktúra, jövőbe mutató, fenntartható megoldások: csak néhány azokból a meghatározó kritériumokból, amelyeket figyelembe kell venni a munkavállalók számára is vonzó, versenyképes iroda kiválasztásánál. Mindezek fényében nincsenek könnyű helyzetben a fejlesztők és a tervezők, hiszen a könnyű megközelíthetőségen túl alapelvárás, hogy olyan sajátos és jól látható arculattal, valamint egyedi szolgáltatásokkal rendelkezzen az épület, amely „passzol” a legmagasabb elvárásokkal jelentkező bérlőkhöz és munkavállalóikhoz is. A Budapesten most épülő, következő generációs, emberközpontú irodaházak új korszakot nyitnak ezen a területen mindkét fél számára.

Lokáció, lokáció, lokáció

A munkahely gyors elérése egyre inkább kulcsfontosságúvá válik a dolgozók, és ezáltal az őket foglalkoztató vállalatok számára, így a metró közelsége, a tömegközlekedéssel könnyen megközelíthető helyszínek iránt a legnagyobb a kereslet Budapesten is.

Az olyan jól bevált lokációk, mint a Váci út irodafolyosó vagy a Corvin Sétány mellett sosem látott fejlődésnek indultak Dél-Buda 4-es metró közeli területei is. Jó példa erre Kelenföld és Őrmező, ahol az infrastrukturális fejlesztéseknek hála Magyarország legnagyobb multimodális közlekedési csomópontja található. Az Etele tér (4-es metró, illetve a további több mint 50 BKK- és Volán-járat) és a Kelenföldi pályaudvar együttese, valamint az M1-M7 autópályák fővárosi bevezető szakaszának közelsége, továbbá az agglomerációt kiszolgáló hatalmas P+R parkoló egyedülálló adottságokkal ruházza fel a területet. A paradigmaváltás egyik leglátványosabb példája, hogy manapság az Etele tér már akár 10 perc alatt elérhető a belvárosból.

A történelmi átalakulás számos grandiózus magánberuházást is magához vonzott, aminek eredményeként a környék hamarosan egy új városrész megszületésének ad otthont. Ilyen fejlesztés a Kelenföldi metróállomás közvetlen közelében épülő, és környék jövőben gazdasági motorját képező Budapest ONE irodapark. Ez lesz Őrmező első újgenerációs irodaháza, amely már az jövőbe mutató infrastrukturális megoldások és a megnövekedett dolgozói elvárások figyelembevételével valósul meg. Az új korszakot a fejlesztők már az épület egyedi kialakításával is érzékeltetni akarták: végső formájában a több mint 65 ezer négyzetméteres irodapark hullámzó sziluettje fogadja majd a nyugati irányból, autóval vagy vonattal Budapestre érkezőket.

Jelszó: a fenntarthatóság és az energiahatékonyság

A holnap irodaházainak tervezésénél már a dolgozók és az őket körülvevő ideális környezet megvalósítása kerül fókuszba.

A modern irodákat épületfelügyeleti rendszerek „üzemeltetik”, amelyek elsősorban a munkatársak kényelméért és az energia hatékony felhasználásért felelnek.

Egy olyan épületben, mint a Budapest ONE beépített intelligens szabályozó technológiák folyamatosan követik a házon kívüli és belüli környezet változásait és napra, akár másodpercre kész módon igazítják hozzá a fűtés, klíma, árnyékolás, párásítási és más energiafelhasználó rendszereket. A világítás, fűtés vagy légkondicionálás is előre tervezett forgatókönyvek alapján programozható. Budapest új szalagépületét a Paulinyi - Reith & Partners tervezőiroda szakemberei szimulációk segítségével úgy tervezték, hogy a napsütés iránya, a napenergia-potenciál és a légáramlás szempontjából legideálisabb forma jöjjön létre – így például egy felhős napon sem kell felkapcsolni a világítást az épületben.

Középpontban a dolgozó

Az energiahatékonyság és a megváltozott munkaszervezési kihívások mellett a modern irodaházak tervezésekor azokra is gondoltak, akik folyamatosan, hosszabb időt töltenek az épületekben.

A kollégák megtartásához ma már a változatos, így inspiráló munkakörnyezet megteremtése tehát éppoly fontos, mint az okos és/vagy zöld technológiák alkalmazása: ezek mind növelik a hatékonyságot, segítik a kreatív gondolkodást és csökkentik a stresszt.

Az új trendekre válaszul a hazai irodapiac számos meghatározó szereplője az emberközpontú irodaházak irányába fordult. Európában elsőként, Magyarország egyik vezető ingatlanfejlesztője a Futureal-csoport három nagyszabású magyarországi irodaprojektje egyszerre szerezte meg a nemzetközi WELL Building Platina előminősítését. A vállalat ezen beruházásai közé tartozik a Budapest One irodapark is, amely a WELL előírásainak megfelelően a dolgozók egészségi állapotára és közérzetére pozitív hatást gyakorló szempontok szerint tervezték és üzemeltetik majd.

A WELL-minősítés az épületek emberi szervezetre, egészségre, közérzetre gyakorolt hatását vizsgálja és értékeli hét szempont – a levegőellátás, a víz, az egészséges táplálkozás lehetősége, a természetes fény, a testmozgás, a kényelem és a szellemi frissesség – alapján. Radványi Gábor, a Futureal főépítésze szerint a WELL-rendszerhez kapcsolódó innovációk határozzák meg az irodapiacot a következő évtizedben. Az idehaza is megkerülhetetlen fenntarthatósági épületminősítések, mint a LEED és a BREEAM, a WELL Building-besorolással kiegészítve egy olyan egységes rendszert jelentenek, amely a környezettudatosság teljes spektrumán kiemelkedő épületek létrehozását eredményezi.

A dolgozók komfortérzetét emellett számos további megoldással lehet javítani. A Budapest ONE esetében a falakat nyugalmat sugárzó színek borítják, de meditációs szoba és tágas, zöld tetőkert, tusolóval felszerelt biciklitároló, az épület tetején pedig panorámás futópálya is a dolgozók rendelkezésére áll majd. Emellett lehetőség lesz az elektromos autók töltésére, valamint szelektív hulladékgyűjtésre is. Az irodapark belsejében fél hektárnyi nyitott közteret hoznak létre, amit szökőkutak és egyedi kialakítású zöldterület tesz majd közkedvelt találkozóhellyé.

Forrás: HVG