Már Budapesten is egyre kevesebb házi gyermekorvos praktizál - mondta az InfoRádiónak a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke. A szervezet a hétvégén tartotta szakmai konferenciáját Siófokon.

Az ország kiskorú lakosságát mindössze 1300 házi gyermekorvos látja el

– mondta az InfoRádiónak a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke. Póta György szerint miközben elvileg Budapest még a szerencsésebb városok között van, a problémák már itt is megjelentek.

Most már Budapest egyes kerületeiben is egyre inkább szűnnek meg a praxisok

– fogalmazott, hozzátéve: a kollégák megbetegszenek, megöregednek, nem bírják már tovább. A házi gyermekorvosoknak már így is 60 fölött van az átlag életkora.

A szakember a legakutabbnak mégis a kisvárosok helyzetét nevezte. Ahol korábban 2-3 orvos volt, mára pedig 1-2 kiesett a praxisból, a maradék szakember nem tudja ellátni a feladatot – hangsúlyozta. Belátható időn belül teljesen meg fog szűnni az ellátás, így a gyermeket a nagyvárosokban lévő kórházakba kell vinni. Ez pedig nem szerencsés a gyereknek, ráadásul nagyobb terhet jelent az egészségügyi finanszírozásnak.

A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke arról is beszámolt, hogy a falvakban már több tíz éve régen nincs gyerekorvos, ugyanis az ellátásukat a felnőttekkel vonták össze.

Forrás: Infostart

 

 


Ha Te is szeretnél a rabszolgatörvény ellen tiltakozni a Facookon és szeretnél egy ilyen keretet a profilképedre, akkor:
1. kattints a profilképedre
2. kattints a "keret hozzáadására"
3. írd be a keresőbe, hogy "Stop rabszolgatörvény"
4. húzással igazítsd a kívánt helyre
5. add meg, mennyi ideig akarod használni
6. fogadd el a változtatásokat

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ