A főváros négy sürgősségi centrumából csak egy fogadott súlyos, sokszorosan sérült beteget a hétvégén. Ennyi ügyeleti lemondás már veszélyezteti az ellátás biztonságát – írja a Népszava.

 A sürgősségi ellátás problémáit megoldották, az ügy le is került a napirendről – mondta néhány nappal ezelőtt Kásler Miklós, az Ember Erőforrások Minisztériumának vezetője.

Ehhez képest csütörtök óta a négy budapesti sürgősségi centrum közül hol az egyik, hol a másik mondta le a sokszorosan sérült, életveszélyes állapotú betegek fogadását. Ebben az időszakban csak a Péterfy baleseti intézete működött zökkenőmentesen. A 444.hu szúrta ki szombaton, hogy a Honvédkórház lemondta az ügyeletet a teljes hétvégére. Úgy tudjuk azért, mert nincs elég orvos, szakdolgozó az intézményben. Emiatt a meglévő 40 intenzív ágyukból, mindössze 21 „működik”, ez pedig nem elég. A Honvédkórház után szombat éjszaka már a Dél-Pesti Centrum kórház Merényi úton működő traumatológiája is jelezte: oda se vigyenek több politraumatizált beteget a mentők. Az intenzív ágyaik megteltek. Ezután a Szent János kórház jelentette, hogy lemondja a további ügyeletet, mert akkora már több mint fél tucat sürgős műtétre szoruló sérültje volt.

Egy átlagos napon legalább 30 úgynevezett politraumatizált sérülthöz riasztják a mentőket. Azt nem tudni, hogy ezen a hétvégén mennyi súlyos sérülés történt, de szakemberek szerint ennyi ügyeleti lemondás már veszélyezteti az ellátás biztonságát.

Alapesetben a traumás sérülteket a négy centrumba kell vinniük a mentőknek: ezekben az intézményekben összesen 52 intenzív ágy van a feladatra. Ezek közül szombat reggelre már csak öt volt szabad, napközben pedig már ezek is "elfogytak."

Pedig Kásler Miklós alig egy hete a Mandiner sürgősségi ellátással kapcsolatos kérdésére, az év eleji átszervezésre utalva még azt mondta: beváltotta az ígéretét, január elsején elindult a sürgősségi betegellátás új rendszere.

Nem is talál rajta senki fogást, le is került a napirendről a kérdés.

Lapunk kérdésére a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztálya is elismerte, hogy voltak ellátási gondok. Azt írta a tárca: "az MH Egészségügyi Központ Honvédkórház sürgősségi-baleseti ellátása folyamatos. A hétvégére – szombatra és vasárnapra - a III. progresszivitási szintű betegek ellátását mondta le a kórház, amelynek az az oka, hogy a Baleseti Sebészeti Osztály több orvosa is megbetegedett. A sürgősségi betegellátás az intézményben folyamatos, a szombaton 144 sürgősségi esetet láttak el. A III. progresszivitási szintű politraumát szenvedett betegek ellátása más kórházakban biztosított ez idő alatt."

Forrás: Népszava