Nagy a feszültség, de a kutatóintézetek sorsáról döntő, kulcsfontosságú közgyűlés előtt az akadémiai vezetés eltökéltebbnek látszik, mint valaha. Jövő hétfőn az MTA közgyűlésének arról kell döntést hoznia, hogy elfogadják-e a Palkovics-féle tervet, azaz lemondanak-e önként a magyar tudomány legfontosabb intézethálózatáról. Az elnökség azt javasolja, ne tegyék, és a kormánynak is kevesebb helyet adjanak a hálózatot irányító szenátusban, mint a minisztérium akarja. Meghátrál a politika, vagy jön az államosítás? Az Index cikke.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöksége nemcsak megerősítette, hogy meg akarják tartani a kutatóintézeteket, amik sorsáról lassan egy éve megy az éles vita, de lényegi pontokon módosították is a korábbi álláspontjukat, és még keményebben szembementek a Palkovics László-féle Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tervével.

A keddi elnökségi ülés információink szerint újra megmutatta, hogy az elmúlt hetekben megváltozott a közhangulat az Akadémia felsőbb szintjein. Míg korábban a kutatóintézeti vezetők és elnökségi tagok többsége úgy láthatta, nem érdemes túl keményen ellenállni, hiszen a kormány úgyis keresztülviszi a szándékát, ha nagyon akarja, mostanra egyre inkább az a nézet dominál, hogy önként akkor se asszisztáljanak az intézetek elvételéhez, ha erővel végül úgyis elveszik ezeket tőlük.

A minisztériumot meglepte, hogy az Akadémia ilyen egységet mutat. Mindig voltak viták és puhább álláspontok, de sikerült kurucos irányba eltolni az elnökségi álláspontot

– mondta az Akadémiai Dolgozók Fórumán (ADF) a napokban Boda Zsolt, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának igazgatója. A politológus szerint a kormány is érezheti, hogy az Akadémiával való konfliktusnak nagy politikai költsége van. Még a CEU-t is könnyebb lenne elüldözni Magyarországról, mint az MTA-t, ami iránt a felmérések szerint a legnagyobb a társadalmi bizalom Magyarországon.

A minisztérium és az Akadémia közötti március-áprilisi tárgyalások után is homályos, mit is akar pontosan kezdeni a politika az akadémiai kutatóhálózattal. Nemcsak azért, mert erről soha nem közöltek írásban érdemi tervet, nem készítettek hatástanulmányt, az általuk kezdeményezett minőségvizsgálat pedig a mostani rendszer megfelelő működését támasztotta alá, de azért sem, mert az ITM-nek nincs is olyan nyilvánosan ismerhető terve egyelőre, amin rajta lenne a minisztériumi pecsét.

A tisztánlátást az Akadémia és a Palkovics-minisztérium közötti tárgyalások sem nagyon segítették. Bár a felek több pontban megállapodásra jutottak, nem egyértelmű, hogy a tárgyalódelegációk kompromisszumát a minisztérium elfogadta-e. Abba, hogy ez miként lehetséges, mindjárt belemegyünk, de legalább ennyire fontos, hogy a tárgyalások több akadémikus értelmezése szerint kudarcba fulladtak, az alapkérdésben ugyanis, azaz abban, hogy az Akadémiánál maradjanak a kutatóintézetek vagy elkerüljenek tőlük, nem sikerült konszenzusra jutni.

Nem érdemes addig tervezgetni az új házunk fürdőszobáját, amíg nincs telkünk, amire építkezhetnénk. Ha a fő pontokban nincs megállapodás, a többiről életveszélyes tárgyalni, mert megvan a veszélye, hogy azokból szemezgetni kezd a politika

– mondta ugyanezen az ADF-es fórumon Zsoldos Attila történész, az MTA elnökségének tagja, akinek tudomásunk szerint az elmúlt hetekben fontos szerepe volt abban, hogy az Akadémia vezetése nem engedett a kormányzati nyomásnak.

Pedig a tárgyalásokon tényleg sok mindenben meg tudtak állapodni úgy, hogy mindkét fél érdemben engedett. Az MTA által fontosabbként kezelt stratégiai bizottságban az ITM delegáltjai kifejezetten kompromisszumkészek voltak: elvetették a korábban Palkovics által favorizált vagyonkezelő alapi formát, belementek abba, hogy a kutatóintézetek a jövőben is köztestületi formában működjenek, hogy a kutatók közalkalmazottak maradjanak, és abba is, hogy megmaradjon az alapfinanszírozás (Palkovics korábban még a kizárólag pályázati forrásokból való gazdálkodást forszírozta). Több olyan garanciális elem is bekerült, mint például a kardinális döntések minősített többséghez kötése vagy egy nemzetközi tanácsadó testület felállítása, és az, hogy legalább egy évig (az MTA eredetileg hármat szeretett volna) ne szüntessenek meg, ne szervezzenek ki egyetlen kutatóintézetet sem az Akadémiától elszakítandó hálózatból.

A megállapodás aláírása után azonban két nappal váratlan fordulat jött. Az MTA vezetése levelet kapott Gál András Levente ex-államtitkártól, aki a másik, kisebb súlyúnak gondolt jogi bizottság minisztériumi küldöttségét vezette. Gál ebben egy olyan tervet vázolt fel, ami alig számolt a hetek alatt kitárgyalt kompromisszummal, és

az Akadémiának sokkal rosszabb opciókat kínált fel: nem volt benne az egyéves moratórium, elvetette a köztestületi formát, és belengette, hogy alapfinanszírozás csak akkor lenne, ha az MTA lemond a kutatóhálózatról.

Mégse engednék el az intézethálózatot

A Gál által ügyvédként küldött levélről nem tudni, hogy a minisztérium hivatalos álláspontja-e, vagy mégis az ITM-es küldöttek által aláírt kompromisszum tekintendő irányadónak. Elképzelhető, hogy a kettős beszéd része a nyomásgyakorlásnak az MTA felé, két lényeges pontban ugyanis nem sikerült megegyezni a tárgyalásokon. Egyrészt a kutatóhálózatot irányító új testület, a szenátus összeállításáról (erre később még visszatérünk), másrészt az alapvető vitapontról, arról, hogy az átalakítás után a kutatóintézetek az Akadémiánál maradjanak vagy tőle teljesen függetlenül működjenek. A minisztériumnak az utóbbi kardinális pont, az MTA vezetése azonban – bár azt elfogadja, hogy távolodjon tőle az intézményhálózat - továbbra is az Akadémiánál akarja azt tartani.

Az MTA elnöksége a Gáltól jövő fenyegetés ellenére úgy döntött, hogy az akadémiai keretek között maradó intézeti rendszert fogja támogatni. Erről és a tárgyalások többi eleméről a május 6-i akadémiai közgyűlésnek kell majd szavaznia. Általában azonban az elnökség iránymutatásával nem szoktak szembe menni, ezért különösen fontos, hogy

AZ MTA ELNÖKSÉG MOST ÚJRA MEGERŐSÍTETTE, HOGY ŐK HATÁROZOTTAN AZ AKADÉMIAI FENNTARTÁST TÁMOGATJÁK.

„Az Akadémia egy demokratikus szervezet, minden felmerült javaslatot felkínál a közgyűlésnek, de egyértelművé teszi, hogy az Akadémián belüli kutatóhálózat javaslatát támogatja, mert mindkét másik megoldás sokkal rosszabb forgatókönyvet jelent” – kommentálta a döntést az Indexnek Zsoldos Attila, az Akadémia II. (filozófiai és történettudományi) osztályának elnöke. A II. osztály egy saját, keményebb hangú, elvi szintű javaslatot is megfogalmazott, a közgyűlés erről is szavazni fog. Ez többek között kimondja, hogy a kormányzati szándék „helyrehozhatatlan károk veszélyét rejti magában”, valamint hogy az MTA „önként nem adja fel a magyar tudományosság alkotmányosan biztosított autonómiáját” és a kutatóhálózat feletti felügyeletet.

Amennyiben a kormány kezdeményezésére a jogalkotó a kutatóhálózatot elszakítja az Akadémiától, az MTA az új szervezeti keretek kialakításának és működtetésének történelmi felelősségében nem tud és nem kíván osztozni

– fogalmaz a II. osztály szövege. Bár az MTA-elnökség többsége ezt túl erősnek találhatta, egy döntő ponton így is bekeményítettek kedden. Ez az a másik kulcskérdés, amiről a minisztériummal folytatott tárgyalásokon nem tudtak megegyezni: hogy a kutatóhálózatot az új konstrukcióban irányító szenátusba ki hány tagot delegálhat.

Háromosztatú szenátust akarnak

Abba az MTA is belement, hogy jelentősen nőjön a kormányzati delegáltak súlya, a pontos arányokat illetően azonban nem közeledtek az álláspontok. Palkovicsék egy paritásos rendszert szeretnének, ahol ugyanannyi tagot delegálna az Akadémia, mint a kormány, míg az elnököt (közös javaslat alapján) Orbán nevezné ki. A minisztérium mindig a német példára hivatkozik, ahol a Max Planck Intézetek irányításában szintén van szerepe a kormányzat képviselőinek – az Akadémia azonban azt hangsúlyozza, hogy jóval kisebb, mint amit Palkovics Magyarországon szeretne elérni. Az akadémiai kutatók attól tartanak, hogy egy ilyen felállásban a kormány a vitás kérdésekben könnyen többséget szerezhetne, ahogy az korábban, egy hasonló paritásos struktúrában az NKA-val is történt.

Erre dobták be a Lendület-nyertesek (ők azok a viszonylag fiatal, de nemzetközi szintet képviselő magyar kutatók, akiknek a hazacsábítására az elmúlt években sokat fordított a tudománypolitika) alternatív javaslatként, hogy ne csak az Akadémia és a kormány, de a szóban forgó kutatóintézetek is kapjanak képviseletet az autonómia nevében. Ez alapján egy háromosztatú rendszer jönne létre, amiben a kormány embereinek már csak egyharmados súlya lenne. A konstrukció további előnye lenne a lendületesek szerint, hogy a hármas felosztás a kompromisszumok felé tolná a döntéseket az erőpolitika helyett. A javaslatot a tárgyalásokon a minisztérium látszólag elfogadta, de egy olyan módosítással, hogy a kutatóintézeti jelöltek fele az akadémiai kvótába, másik fele a kormányzatiba számítana be – vagyis a gyakorlatban Palkovicsék rábólinthatnának arra, hogy kiket „küldenek” a kutatóintézetek.

Az MTA elnöksége első körben megette ezt a formulát, időközben azonban beláthatták, hogy a gyakorlatban ez technikailag, politikailag és az autonómia szempontjából is elég kétséges megoldás lenne. Az elmúlt napokban a Lendület és az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) is amellett állt ki, hogy a kutatóhálózat közvetlenül maga válassza meg képviselőit az irányító testületbe, máskülönben az MTA részt se vegyen az új rendszer kialakításában. A mostani keddi ülésen végül

AZ AKADÉMIA VEZETÉSE IS BEÁLLT E MÖGÉ, ÉS A TISZTÁN HÁRMAS SZENÁTUSI RENDSZER TÁMOGATÁSÁT JAVASOLJA A KÖZGYŰLÉSNEK.

Hogy állunk akkor, és mi várható? Abba talán már lehet nagyobb tétben fogadni, hogy az MTA közgyűlése május 6-án két kulcskérdésben szembe fog helyezkedni az ott akadémiai tagként ígérete szerint személyesen szintén résztvevő Palkovics László akaratával: nem fogadják el, hogy a minisztériumnak feles súlya legyen, és az Akadémia nem mond le önként a kutatóhálózatáról sem.

És hogy mi lesz hosszabb távon? A kilátásokról Zsoldos Attilát is megkérdeztük:

Én sose voltam optimista, az első pillanattól úgy láttam, hogy megvan a politikai döntés, hogy elszakítják az Akadémiától a kutatóhálózatot. Az MTA vagyonának kérdése ebben vaskosan benne van, nem tudom, hogy ezt józan érveléssel meg lehetne-e akasztani. Úgy látom, kizárólag azért húzódik ilyen sokáig az ügy, mert az akadémiai intézményhálózatot az Akadémia szándéka ellenére tőle elszakítani csak államosítással lehet, aminek komoly politikai költségei vannak, amit a kormánynak kell megfizetnie. Ha a kormányzat erre kész, akkor az Akadémia esélytelen. Ha nem, akkor az Akadémia jelenlegi javaslatával is teljesíteni tudja a nyilvános kormányzati célokat, és akkor talán lesz egy kis nyugalom. Akkor ismét mindenki azzal foglalkozhat, amihez ért: a tudósok a tudománnyal, a politikusok a politikával.

Döntés a magyar tudomány sorsáról hétfőn, a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlésén születhet.

Forrás: Index