Visszaüthet, ha a vállalatok munkavállalóik termelékenységének növelését erőltetik, mivel ez hátrányosan befolyásolhatja a foglalkoztatottak képességeinek kibontakozását, olvasható a newsnow.tasr.sk hírportálon, melyet a novekedes.hu ismertetett.

Egy, a Grafton munkaerő közvetítő vállalat felmérésének megállapításai szerint a nem termelő szektorban dolgozó megkérdezettek 61 százaléka úgy nyilatkozott, hogy lassítaniuk kell munkavégzésük ütemét, ha jobb eredményeket szeretnének elérni. 

Az olaszokra például gyakran tesznek gúnyos megjegyzéseket, hogy lógnak, pedig az átlagosan 35,5 órás heti munkaidejük során teljesítményük nem kevesebb, mint 40 százalékkal magasabb, mint a törököké, aki hetente 47,9 órát dolgoznak.

A norvégok, akik heti 34 órát dolgoznak, óránként mintegy 22 757 forintnak megfelelő értéket termelnek, az amerikaiak pedig, akik hetente átlagosan 4,6 órával többet töltenek a munkahelyükön, óránként csak 20 126 forintnak megfelelő összeget.

Szlovákiában az átlagos heti munkaidő az OECD adatai szerint 38.9 óra. Tíz évvel ezelőtt ez 39,9 óra volt, az évezred fordulóján pedig 41,8 óra.

A Grafton szerint a vonatkozó tanulmányok azt mutatják: a napi 11 órát dolgozók esetében 2,5 szeres a klinikai depresszió bekövetkezésének kockázata a csak napi 7-8 órát teljesítőkkel szemben.

Svédországban már jó ideje kísérleteznek a hat órás munkanapok alkalmazásával, egy ausztrál tanulmány pedig arra a következtetésre jutott, hogy a 40 év feletti embereknek nem kellene heti 25 óránál többet dolgozniuk. 

Forrás: novekedes.hu