Tematikus ülést tart szerdán a kormány, a Népszava úgy tudja: Kásler Miklós miniszter számos témával készült, így például szó eshet az Egészséges Budapest Program finanszírozásához szükséges összegről, a megvalósítás részleteiről, valamint a Semmelweis Egyetem fejlesztési tervéhez szükséges forrásokról is.

 Várhatóan döntés születhet arról is, hogy a Dél-Budai Centrum kórház megvalósítására létrehozott gazdasági társaság mellett egy újabbat is alakítanak az összes egyéb fővárosi intézmény korszerűsítési munkálatainak kivitelezésére. Az ülésen tárgyalnak Kásler Miklós szakminiszter népegészségügyi csomagjának sorsáról, valamint a Versenyképességi Tanács által koordinált reform programok, az MNB és a Pénzügyminisztérium egészségügyet érintő javaslatairól.

A Népszava úgy tudja: külön készült egy úgynevezett finanszírozási csomag is, ennek részeként a jövő évi költségvetés-súlypontjai kerülhetnek szóba, köztük újabb, az ágazat bevételeit növelő forrásteremtési eszközök, és az is, hogyan, milyen technikákkal orvosolhatók a kórházak eladósodása. A célra már az idei költségvetésben is szerepel egy negyvenmilliárdos összeg, ám ez eddig azért nem juthatott el az intézményekig, mert a szakpolitika nem tudott „kellően meggyőző” javaslattal előrukkolni a Pénzügyminisztérium számára.

A jövő évi költségvetési törvényt érintő téma lesz az egészségügyiek béremelése is. Több bértábla-variáció is készült. A kormány dönthet arról, jóváhagyja-e az MSZ-EDDSZ illetve az orvosi és a szakdolgozói kamarával zajló egyeztetéseken kialakult bér-ajánlásokat. Úgy tudjuk, a Magyar Orvosi Kamara 2022-ig a kezdő szakorvosoknak bruttó 850 ezer forintot, a nyugdíj előtt állóknak 1,3 félmilliós havi bért tartana elfogadhatónak. A szakdolgozókra és a gazdasági-műszaki területeken dolgozók béremelésre született ajánlás.

Forrás: Népszava