Hatott a figyelmeztetés, a BKV Zrt. a 3-as metró pótlásához nem bérel, hanem vásárol autóbuszokat. A Fővárosi Közgyűlés a 150 busz beszerzéséhez szükséges kölcsön felvételét megelőző versenyeztetésről azt követően határozott, hogy az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) bejelentte: feljelentést tesz, ha a közgyűlés megszavazza a „botrányosan drága” járműbérlet előterjesztését – írja a Népszabadság.

A pótlóbuszok beszerzését lehetővé tevő határozatot a Fővárosi Közgyűlés szerdán 21 igen szavazattal, egyhangúlag hozta meg. Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes előterjesztésében kiemelte, az új járműveknek a metrófelújítás kezdetén, vagyis 2016 júliusában kell forgalomba állniuk, ezért a beszerzési eljárásban 2015. decemberi szerződéskötéssel számolnak.

Az új buszok beszerzésére a főváros összesen 13,7 milliárd forintos kölcsönösszeget tart rendelkezésre, legfeljebb tízéves futamidővel.

A javaslat elfogadása előtti vitában Tokody Marcell, a Jobbik képviselője azt mondta, a kormánynak részt kellett volna vállalnia az új buszok megvásárlásának finanszírozásában azt követően, hogy a 3-as metró felújításához csak hitelgaranciát adott. Gy. Németh Erzsébet, a DK képviselője pedig helyes útnak nevezte, hogy a BKV új buszokat vásárol és nem „irreális áron" bérel járműveket a feladatra.

A nagy egyetértés előzménye, hogy az EKSZ a napokban erőteljesen kifogásolta a 3-as metró pótlása kapcsán kidolgozott buszbérleti konstrukciót. A szakszervezet jelezte: hűtlen kezelés gyanúja, a közpénzek elherdálása miatt feljelenti a BKV-t, ha a Fővárosi Közgyűlés megszavazza a cég buszok bérlésére irányuló, botrányosan drága előterjesztését.

Úgy vélekedtek: a BKV hozzávetőleg annyit költene 75 buszt tíz éves bérlésére, mint amiből háromszáz újat vásárol hitelre. A két egymás mellett futó eljárás a szakszervezet számításai szerint együttesen mintegy 13 milliárd forinttal emészt fel több forrást, mintha a 375 buszt megvennék.

Mindezt egyértelművé tette, hogy szóló és csuklós járművek használatáért tíz év alatt összesen csaknem 21 milliárd forintot kifiezetését vette tervbe a BKV. A 3-as metró felújítása miatt ugyanakkor háromszáz buszt hitelre vennének meg, ez összesen 27 és fél milliárd forintba fog kerülni. Ez alig több, mint a 75 bérbe venni szándékozott járműnek a tíz évre szóló „rendelkezésre tartási" költsége

Nemes Gábor, az EKSZ elnöke a bérleti konstrukciót végtelenül furcsának nevezte. Szerinte gyanús, hogy a közlekedési cég vezetői úgy próbálták átverni a tervezetet a Fővárosi Közgyűlésen, hogy azt előtte egyetlen szakmai bizottság sem szavazta meg. És a hírek szerint az elképzelést a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) sem tartotta jónak. Márcsak azért sem, mert a bérelt járművek karbantartását a BKV díj ellenében dolgozó külső cégre bízta volna, miközben hetven karbantartójától megvált volna.

Az EKSZ a főpolgármesternek és a fővárosi képviselőknek küldött levélben egyaránt tiltakozott a bérleti megoldás ellen. Amivel úgy tűnik, célt értek, hiszen a Fővárosi Közgyűlés szerdán a buszvásárlás mellett voksolt.

Forrás: Népszabadság