„Sokszor hallom/hallgatom azt, hogy „egy tanárnak milyen jó, mert alig dolgozik pár órát egy nap, aztán pedig vidáman, mosolyogva hazamegy, és nem csinál semmit”. Nagyon jól hangzik, és remek lenne, ha így volna. De sajnos nem ez az igazság” – írja a wmn.hu-n megjelent cikkében Balatoni József, vagyis Jocó bácsi.

 Megkezdődik az első óra. Felzúg a motor, beindul a gép. Pörgök, ahogy szoktam. Főleg a reggeli órákban muszáj pörögni, mert a gyerekek is álmosak, és csak így lehet őket motiválni

– írja a Balatoni József történelemtanár a wmn.hu-n megjelent cikkében, amelyben egy munkanapját követhetjük végig.

Az írásból kiderül, a megtartott órák után, délután kettő-három között valóban elindul az iskolából, otthon még számos feladat vár rá. „Leülök a gép elé, megnyitom az e-naplót, adminisztrálom a mai napot. Végignézem, ki hiányzott, ki kapott jegyet, mindent gondosan beírok” – írja, hozzátéve: fél öt körül írnia kell az osztályának és a szülőknek egy adminisztrációs ügy miatt, negyed hatkor pedig elkezdi összeállítani a másnapi témazáró dolgozatot.

Kész a dolgozat. Mentés, küldés magamnak, nyomtatni üzenettel. Ja, igen, és akkor holnap előbb kell bemennem, hogy kinyomtassam

– írja. A teljes cikket itt olvashatjátok el. 

Forrás: eduline.hu