Egyezséggel végződött az az eljárás az Egyenlő Bánásmód Hatóság előtt, amelyet egy transznemű nő kezdeményezett, miután munkáltatója nem engedte, hogy nemi identitásának megfelelő öltözőt használjon. A munkáltató bocsánatot kért, és vállalta, hogy a jövőben biztosítja a megfelelő öltözőhasználatot - írja a 24.hu.


Medgyesi Aliz, egy 41 éves transznemű nő 2016 óta dolgozik egy alföldi kisváros egyik gyárában. 2018 nyarán nemét és nevét hivatalosan is megváltoztatta, majd ősszel nemi megerősítő műtétekben volt része. Amikor új iratai birtokában munkára jelentkezett, és szerette volna az új iratainak megfelelő női öltözőt használni, ezt munkáltatója megtagadta, így kénytelen volt a női WC egy elkülönített részében öltözni. Műszakvezetője szerint erre „a nyugalom megőrzése érdekében” volt szükség.

A nő a hátrányos megkülönböztetés miatt az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult, amely eljárást indított az ügyben. Az eljárás során a munkáltató nem tagadta az elkülönítés tényét, ugyanakkor nyitott volt korábbi gyakorlatának megváltoztatására. A 2019. március 21-i tárgyaláson elfogadott egyezség szerint a munkáltató vállalja, hogy a jövőben mind a kérelmező, mind a cég valamennyi munkatársa a nemi identitásának megfelelő öltözőt használhatja. Alizt emellett felkérték, hogy a cég által szervezett panelbeszélgetésen beszéljen a nemi identitás kérdéseiről.

Azért indítottam eljárást, mert azt akartam, hogy a munkaadóm tudja: nem különböztethet meg hátrányosan a nemi identitásom alapján

– mondta el Medgyesi Aliz.

Éppen olyan dolgozó vagyok, mint bármelyik más női munkavállaló, a női öltözőt kell használnom. Örülök az egyezségnek, mert ez is volt a célom: megegyezni arról, hogy a cég a jövőben is biztosítja számomra, ami munkavállalóként nekem jár. A cégeknek tudniuk kell arról, hogy vannak transznemű munkavállalók, és a nemi identitásuknak megfelelően kell kezelniük őket. Fontos, hogy kiálljunk magunkért.”

Az érintett nő jogi képviseletét ellátó Háttér Társaság 2016-ban folytatott kutatást a transznemű emberek munkahelyi és foglalkoztatási diszkriminációjáról. A kutatás szerint a transzszexuális válaszadók 43%-át küldték el nemi identitása miatt munkahelyéről, illetve 63%-uk döntött már úgy, hogy a transzfób légkör miatt maga vált munkahelyet. A kutatás során megkérdezett közel 50 HR-munkatárs közül mindössze 3 nyilatkozott úgy, hogy cégüknél intézkedéseket tettek a transznemű emberek nemi identitását tiszteletben tartó öltözködési előírások, mosdóhasználat biztosítására.

Az LMBTQI munkavállalók a hátrányos megkülönböztetés és a zaklatás számos formájával találkoznak a munkahelyen, annak ellenére, hogy az egyenlő bánásmódról szóló törvény a szexuális irányultságon és nemi identitáson alapuló hátrányos megkülönböztetést 2003 óta tiltja

– jegyezte meg az ügy kapcsán Sándor Bea, a Háttér Társaság jogsegélyszolgálatának munkatársa.

Az elutasítás különösen sújtja azokat a transz embereket, akik a tranzíciójuk, azaz nemük jogi elismertetése során muszáj, hogy a munkahelyük felé is felvállalják magukat. Egyesületünk ezért kezdett kétéves projektbe a transz emberek munkaerőpiaci integrációját segítő intézkedések elterjesztése érdekében.

Forrás: 24.hu