„A közszolga nemcsak valaki, aki pénzbe kerül, és akinek a hiánya mindenkinek jó lenne. Abban a pillanatban, amikor biztonságra, bizonyosságra vágyunk, abban a pillanatban, amikor stabilitásra van szükségünk, azt akarjuk, hogy ott legyenek” – ezt Klaus Heeger, a Független Szakszervezetek Európai Szövetségének (CESI) főtitkára mondta a Mércének, aki hazai szakszervezeti vezetőkkel közösen tartott sajtótájékoztatót a Kossuth téren a közszolgálati dolgozók sztrájkjának napján, csütörtökön. Az eseményről a Mérce részletes percről percre közvetítésben és összefoglaló videóban számolt be.

A sajtótájékoztatót követően a német érdekvédő rövid interjút adott munkatársunknak.

Amit ma Magyarországon a közszolgálati dolgozók ügyében megtapasztalunk, azt más országok talán néhány évtizede tapasztalták meg, Európa-szerte elindult a közszféra jelentőségének újraértékelése, ezzel együtt pedig az állami szférában dolgozók érdekeinek az újraértékelése is – véli Klaus Heeger. Ugyanakkor úgy látja, a legtöbb uniós tagállamban már látják, motivált dolgozókra van szükség, ezért sok helyütt jobban megbecsülik már a közszolgákat, de fontos lenne a köztudatba is jobban sulykolni a jelentőségüket.

Heeger a sajtótájékoztatón azt is elmondta, szerinte is túl keveset keresnek a magyar közszféra munkavállalói, ráadásul jogaikat is megnyirbálták.
Arra is emlékeztetett, hogy hazájában, Németországban is küzdeniük kellett a hivatalnokoknak, hogy jobban megbecsüljék a munkájukat.

Forrás: Mérce