Békésen aludt a nővérszállón, majd arra ébredt, hogy egy egér pottyan a fejére: itt telt be a pohár annál az egészségügyi dolgozónál, aki új munkahelye miatt bútorzott be a fővárosi nővérszállóba – írja a Blikk.

Az épület méltán pályázhatna az igazi vacak szálló címre: omladozó vakolat, rozsdafoltos ágyak, a lepusztult vizesblokkról már nem is szólva. Az egérkalandot megélő férfi fotói bejárták a legnagyobb közösségi oldalt is.

– Vidéken láttam már cifra dolgot, azt gondoltam, egy fővárosi szállóban csak jobb lesz – mesélte a neve elhallgatását kérő egészségügyis. – Furcsálltam, hogy a kórházban írt szerződéskor nem adtak címet, hogy feltérképezzem az új otthonom: csak annyit tudtam, hogy havi 13 ezret vonnak le a 8 négyzetméteres szobáért.

Arra, ami a szállón fogadta, nem volt felkészülve: az épület gyakorlatilag lakhatatlan.

– Múlt héten aztán bekövetkezett az egéreset: hajnali 3 körül jött, mint az égi áldás, egyenesen rá a fejemre. Akkor összeszedtem a sátorfámat, bementem a kórházba, gondoltam, inkább elalszom az öltözőben – fűzte hozzá a férfi. Most megoldást keres. Csakhogy más intézmény nővérszállásán nem biztos, hogy helyet kap, saját kórháza másik két szállásán pedig csak nőket fogadnak.

– A szálló gondnokához hiába fordultam: azt mondta, saját pénzen irtsam ki a rágcsálókat. A kórházban kapott telefonszámon segítőkészek voltak: kiküldenek egy embert, aki megpróbál leszámolni az egerekkel – mondta a dolgozó, aki azóta eljött onnan.

Mint mondta: ha megy is az egér, ő nem kíván visszatérni. Albérletet a nettó 146 ezres fizetéséből nem tud bérelni. Most barátoknál húzza meg magát.

– Óriási probléma, hogy az intézmények nem tudnak biztosítani megfelelő hátteret a dolgozóknak. Alapvető kötelességük lenne, hogy a vidéki munkaerőt olyan helyen szállásolják el, ahol kipihenhetik magukat. Ilyen körülmények között ez lehetetlen!

– mondta Kiss László, az 5.12 Szakszervezet a Tiszta Egészségügyért elnöke.

Szerettük volna megtudni a nővérszállás fenntartója és az Emberi Erőforrások Minisztériuma, illetve az érintett kórház reakcióját, de egyelőre nem kaptunk választ. Érdeklődtünk a helyszínen, a szállónál is, ám nem jutottunk be illetékeshez.

Ígéret a felújításra

Kásler Miklós egészségügyi miniszter alig pár napja jelentette be, hogy a béremelés mellett a lakhatási körülmények javítására is számíthatnak. Mint mondta, a következő időszakban 8,5 milliárd forintot költ a kormány nővérszállók felújítására, illetve újak építésére. A 13 érintett nagyváros egyike Kaposvár, ahol a közeljövőben új szálláshely épül.

Forrás: Blikk