A német Vodafone Intézet átfogó tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a munkavállalók világszerte úgy érzik, nem rendelkeznek a munkaköreik betöltéséhez már a jelenben is jövőben szükséges, a jövőben pedig elengedhetetlen digitális készségekkel – írja a HVG.

A Digitising Europe című tanulmány második része az Ipar és foglalkoztatottság című elemzés, melyet az Ipsos a Vodafone Institute megbízásából készített. Kilenc 9 országból 9 ezer embert kérdeztek meg, és a válaszokból érdekes különbségnek rajzolódnak ki nem csak a digitális felkészültség, hanem a jövőbéli fejlődés motivációiban is.

A Vodafone közlése szerint a válaszadók 85 szálaléka nyilatkozta, hogy a munkakörében szüksége van digitális készségekre, 56 százalékuk gondolja úgy, hogy a vonatkozó készségeit tovább kellene fejleszteni, és csak 29 százalék tartotta azokat megfelelőnek.
Az európaiak rááadásul úgy érzik, nem nagyon kaptak segítséget a felkészüléshez.

A mi kontinensünkön élő válaszadóknak csak egyharmada sajátította el digitális készségeit munkahelyén vagy tanulmányai során, míg kétharmaduk nyilatkozta, hogy egyedül kellett megtanulnia azokat. Az indiai válaszadók 83 százaléka, míg Kínában a megkérdezettek 76 százaléka részesül legalább heti 5 órányi digitális oktatásban, míg Nyugat-Európában ez az arány 50 százalék alatti.

A felmérés rámutat, hogy az önálló felkészülés terén is vannak lemaradások az öreg kontinensen.

Mert míg Kínában a válaszadók 53 százaléka fordít szabadidejéből heti 1-5 órát készségei fejlesztésére, 14% pedig még ennél is több időt áldoz rá, Németországban például ez az arány mindössze 35, illetve 6 százalék.

A megkérdezett szakértők szerint két oka van annak, hogy az európaiak kevésbé hajlamosak készségeik fejlesztésére. Először is, az új készségek megszerzésére irányuló erőfeszítést nem követi kellő elismerés vagy pénzügyi javadalmazás. Másodsorban

Európában még mindig az az elképzelés uralkodik, hogy mindenki egy állást választ egész életére.

Ezzel szemben Kína és India lakossága az elmúlt években közvetlen hasznot húzott a digitalizáció gyors fejlődéséből.

Forrás: HVG