Tovább harcol a bírói társadalommal Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke – tudta meg a Népszava.

Hétfőn a Magyar Bírói Egyesületnek (MABIE) küldött selyemzsinórt az OBH:

a hivatal egyik főosztályvezetője levélben mondta fel az egyesület Magyar Igazságügyi Akadémiára érvényes helyiséghasználati szerződését.

Mindez azután történt, hogy – mint arról lapunkban beszámoltunk – az Országos Bírói Tanács (OBT) szerdai ülése után Handó a bírósági intraneten kétségbe volna az őt – többek között  pályázatelbírálási gyakorlata miatt - kritizáló OBT tagjainak pártatlan bíráskodását is, hiszen tanácstagként régóta semmibe veszi őket.

Az Oltai Juditnak, a MABIE elnökének címzett levélben az OBH arra hivatkozik, hogy az igazságügyi akadémia budai, XII. kerületi Tóth Lőrinc utca 6. szám alatti székházában megsokszorozódott a képzések és a konferenciák száma, emiatt jelentősen nőtt a munkatársak létszáma, akiknek helyet kell biztosítani, így február 26-tól a MABIE-nek nem tudnak helyet adni.

A bírói egyesületnél viszont úgy gondolják, nem logisztikai okokból bontották fel egyoldalúan a 2009 óta érvényes, határozatlan időre szóló kontraktust,

sokkal inkább az OBH-elnök bosszújáról van szó.

A MABIE nevében ugyanis Ujkéry Csaba, a Kaposvári Törvényszék korábbi elnöke tavaly nyáron feljegyzést készített a Bírák Nemzetközi Egyesülete számára, melyben beszámolt az OBT és az OBH közötti vitáról, illetve Handó kinevezési gyakorlatáról. Emellett a szervezet őszi, marrákesi ülésén a magyar delegáltak elmondták, hogy Handó kétséges eszközökkel bénítja meg az OBT működését, mellyel akadályozza a bírói függetlenséghez tartozó önigazgatás érvényesülését és nem mellesleg az OBH bírói tanács általi ellenőrzését. Ezek alapján az Európai Bírói Egyesület (EAJ) elnöke felkért egy munkacsoportot a helyzet vizsgálatára.

A MABIE szerint erre lehetett válaszlépés a helyiséghasználati szerződés felmondása, mellyel Handó ellehetetlenítené a mintegy 1400 fős egyesületet. A lépés nem egyedi, korábban az OBT-nek egy szerverszobát biztosítottak az OBH-ban, így a bírói tanács a Kúrián tartja üléseit, vélhetően nem függetlenül attól, hogy Darák Péter, a Kúria elnöke is OBT-tag (titkárnőt is a Kúria biztosít az OBH helyett az OBT-nek). Az egyesület képviselője amúgy tanácskozási joggal részt vesz az OBT ülésein, s eddig nem kifogásolta a tanács működését. A MABIE-nek Ujkéry Csaba nyújtott gyors, átmeneti segítséget: felajánlotta az egyesületnek kaposvári irodáját. A hazai bíróságok ugyanis – tartva az OBH elnökétől – nem merik befogadni az egyesületet.

Miskolci bírák lojalitási nyilatkozata

A Miskolci Törvényszék 137 bírája csatlakozott ahhoz a február 5-i nyílt levélhez, amelyben öt kelet-magyarországi bírósági vezető - a Miskolci, az Egri, a Nyíregyházi és a Debreceni Törvényszék, illetve a Debreceni Ítélőtábla elnöke - hitet téve Handó Tünde mellett azt írta: a bírói fizetésemelés 2020-tól csak lehetőség, "de még nem eredmény", ezért felszólítják a kollégákat, ne hagyják, hogy „az egyénieskedés és a széthúzás mételye miatt ne tudjanak élni” az alkalommal. A nyílt levelet kísérő levél szerint a nyilatkozat megtételét a „MABIE részéről a bírói illetményemelés koncepciójában megmutatkozó konstruktivitás hiánya” tette szükségessé. A MABIE elnöke ezért az egyesület honlapján utasította vissza a vádakat, mondván, nem igaz, hogy az egyesület  "ne lenne együttműködő a bírói életpályára vonatkozó elképzelések sikeres megvalósításában, vagy akárcsak a legcsekélyebb mértékben veszélyeztetné azt". A fizetésemelés elmaradása régi problémája a bírói karnak, s Handó Tünde igyekszik úgy beállítani, hogy a kormány által 2020-tól beígért béremelés az ő érdeme lenne, s ezt a MABIE és az OBT akadályozná.

Forrás: Népszava