Az oktatással, felsőoktatással kapcsolatban alulbeszélt téma, hogy a hallgatóknak a tanulmányaik, kurzusaik mellett milyen, sokszor értelmetlenül bonyolult adminisztratív akadályokat kell leküzdeniük, nem is feltétlenül az egyetemen belül. Az szinte már közhely, hogy – az egyébként is megkérdőjelezhető közbeszerzéseken nyertes SDA Informatikai Kft. által tulajdonolt – Neptun nevű online tanulmányi rendszer, ahol a hallgatók olyan ügyeket intézhetnek mint a tárgyfelvétel, különböző kérvények leadása, vizsgákra jelentkezés, tanulmányaik során felmerült költségek (pl. diákigazolvány díja) kifizetése, nem hiánytalanul működik. Sokszor van leállás, karbantartás az oldalon, a hallgatók életében elő-előfordul, hogy a tanulmányi előadójukhoz kell fordulniuk, mert a Neptun „nem enged”, nem kínál fel olyan opciókat, melyre a hallgatónak elvileg szüksége lenne. A Mérce cikke.

Azonban most néhány, Budapesten tanuló, vagy már végzett diákkal arról beszélgettem, hogy milyen konkrét procedúrán kellett átesniük, amikor ERASMUS ösztöndíjra akartak elmenni, vagy szociális támogatást szerettek volna igénybe venni, kollégiumi férőhelyért jelentkeztek, esetleg csupán a tanulmányaikat szerették volna befejezni, abszolválni. Ugyanis az, hogy a Neptun rosszul működik, a hallgatók számára is, az oktatók számára is mint egy mém létezik már: nem jó, ezt mindenki tudja, panaszkodni rá majdhogynem sikk, hallgató és tanuló között ez a legkisebb távolság. A szabályszerűen működő procedúrákat viszont nehezebb megkérdőjelezni, hiszen szabályszerűek. Először hát ismerjük meg őket!

Rendszeres szociális támogatás – avagy hogyan szívatja a magyar bürokrácia a hátrányos helyzetűeket és családjukat

Az ELTE Hallgatói Önkormányzata így ír saját honlapján a „szoctámról”:

A támogatás a hallgató szociális helyzete alapján, egy félévre biztosított, havonta folyósított juttatás, mely a hallgató által beadott pályázat útján igényelhető. A pályázatok értékelése pontrendszer alapján történik – vagyis támogatásban az részesülhet, akinek a beküldött pályázata alapján kapott pontjai meghaladják az adott félév jogosultsági minimumponthatárát. A szociális helyzet megítélésekor figyelembe vesszük a hallgató lakhatási körülményeit, az állandó lakcím távolságát, a hallgatóval egy háztartásban élők jövedelmét, egészségügyi állapotát stb. Ha a minimumpontszámot eléri, kiemelt összeget kaphat, aki fogyatékossággal élő vagy egészségi állapota miatt rászorult; halmozottan hátrányos helyzetű; családfenntartó; nagycsaládos; árva; hátrányos helyzetű; gyámsága nagykorúsága miatt szűnt meg vagy félárva.

Az ELTE TáTK egyik hallgatója azt mondta, hogy számára három hétig biztosan, de talán ötig is eltartott az összes olyan papír beszerzése, amelyekkel igazolni tudta, hogy jogosult az ösztöndíjra. Már ha a hiánypótlási időszaktól eltekintünk, ami ugye azt jelenti, hogy az erre illetékesek (esetében kijelölt HÖK-ös felelősök) ellenőrzik, hogy megvan-e minden dokumentum, amely szükséges az érvényes kérvény leadásához. Ez szerinte jórészt azon múlott, hogy a különböző igazolásokat más helyekről, más településekről kellett beszereznie. Például a hatósági bizonyítványt, amely az egy háztartásban élők számáról ad információt, az állandó lakcímeként jegyzett város önkormányzatának Népjóléti Csoportjától kellett elkérnie, viszont édesanyja álláskeresői igazolásáért már a járási központban lévő Munkaügyi Központnál kellett kopogtatnia, az édesapja nyugdíjáról szóló dokumentumért pedig a Budapesten található Nyugdíjfolyosító Igazgatósághoz ment el.

Így egy-egy igazolás megszerzése minimum másfél-két órába került utazással együtt, az Árpád-hídnál lévő Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál például mindig nagy a sor.

A nyitvatartási időket is nagyon nehéz összeegyeztetni, tehát az is lehetetlen volt számára, hogy egy nap alatt akár két igazolást megszerezzen.

Ráadásul ahhoz, hogy a státuszodat megállapítsák és igazolásokat kaphass, igazolásokat kell kérned máshonnan a státuszod megállapításához

– mesélte interjúalanyom.

A hátrányos helyzet igazolásához szükséges papírok beszerzése például minimum egy hétig tart, mert jogviszonyigazolásra, hatósági bizonyítványra, szülők státuszának igazolására van szükség ahhoz, hogy a határozatot meghozzák a jegyző hitelesítésével.

Arról is beszámolt, hogy nehéz hiba nélkül ezt a folyamatot teljesíteni, hisz a legtöbb dolog nem világos, mindenhol egy kicsit más a bürokratikus berendezkedés helyi szinten, más a dolgozók hozzáállása: ha először csinálja a hallgató, nem tudja, mire számítson.

Szerinte a rendszer feleslegesen túlszabályozott, ráadásul rosszul, hisz vannak, akik a szüleiktől alig számíthatnak támogatásra, de a tényleges, dokumentált anyagi helyzetük szerint nem tartoznak a jogosultak körébe. (A közismert technika: minimálbérre bejelentett 400 ezreket kereső vállalkozók gyerekei könnyűszerrel igénybe vehetik ezt a támogatási formát, és vidéki nagyszülők házába is be lehet jelenteni az egész rokonságot, ami szintén nagyban befolyásolja a pontszámokat a szempontrendszerben.) Ráadásul az ELTE-n ennek az ellenőrzését más hallgatók végzik a hallgatói önkormányzatból, ami szintén nem a legjobb, nem ez a munkájuk, véthetnek hibákat.

„Egy független, érzékenyebb szerv kellene, ami lehetővé teszi a pontosabb merítést. Sok helyi elemtől is függ az egész, ami nagyon eltérő az ország különböző részein, ezekre az egyetemnek nincs ráhatása.”

Úgy gondolja, jól jönne egy mentor a diákoknak, aki segít ütemezni a feladatokat, hogy ne a bürokrácia miatt vérezzen el az ember.

Egy ELTE Állam- és Jogtudományi Karon hallgató diák pozitívabb tapasztalatokról tudott beszámolni a szoctám kapcsán, bár hozzátette, megkönnyítette a dolgát, hogy az édesanyja a kormányhivatalban dolgozik, így például bizonyos papírokért nem kellett sorban állnia. Szerinte a felvetődő problémák valójában nem az eljárás problémái, hanem más intézmények bürokratikus nehézségei. Úgy véli, minden dokumentumot online elérhetővé kellene tenni, hogy ne kerüljön felesleges időbe, pénzbe, hivatali feszengésbe az ügyintézés. A vidékieknek például mindenképp haza kell utazniuk a járási hivatalba, ami pénzbe kerül. Számára az egyetem hozzáállása pozitív volt, a hallgatói önkormányzatban a felelős tag készséggel segített neki, ha kérdése volt, többször és több formában tájékoztatta az egyetem is, és a Neptun leállása sem okozott gondot, mert ilyenkor meghosszabbították a határidőt. Úgy látja,

„a magyar közigazgatásnak muszáj a saját létét és fontosságát igazolnia, ezért nem fogják egyszerűsíteni ezeket az eljárásokat”.

A Társadalomtudományi Kar egy hallgatója szintén háromhetes periódusról számolt be, mikor arról kérdeztem, hogy mennyi időbe telt a papírok beszerzése. Mivel rengeteg igazolás kell a családtagok helyzetéről, ezért az – esetében ötfős – család tagjainak napirendjéhez is igazodni kell. Egyértelmű, hogy nem a legjobb, hogy egyetemisták intézik a beadott papírok ellenőrzését, a negyedik évben is érték meglepetések, nem fogadtak el olyan dokumentumot, amit régebben igen. Az egyetemtől ő is kellő tájékoztatást kapott, de úgy gondolja, hogy nincs az a tájékoztatás, ami felkészíti az embert a magyar hivatalok bürokráciájára. Hátrányban vannak azok a diákok, akiknek a családtagjai nem teljesen egyértelmű munkavállalói, esetleg tanulói jogviszonyban vannak, sokszor ezt nem tudják igazolni és emiatt az egész pályázat bukik.

Szegedi vagy? Túl közel van ahhoz, hogy kapj a fővárosban kollégiumi elhelyezést!

A nem budapesti hallgatók életében kulcskérdés a kollégiumi felvételi, pláne azok mellett az albérletárak mellett, amelyekkel manapság lehet találkozni. Még a külső kerületekben is összehasonlíthatatlanok a bérleti díjak a kollégium költségeivel, tehát érthetően nagy a harc. Az ELTE-n ráadásul viszonylag nagy a különbség a kollégiumok színvonala között, a nemrégiben felújított Kőrösi Csoma Sándor Kollégiumot favorizálják a legtöbben, míg a Nagytétényi Kollégiumban nemcsak a körülmények hagynak kívánnivalót maguk után, az egyetem karait is nagyon nehéz onnan megközelíteni.

A felvételi eljárásról kérdeztem egy-két évvel ezelőtt végzett ELTE-s bölcsészhallgatókat.
Egyikük arról számolt be, hogy a papírok begyűjtése nem volt kifejezetten megterhelő, de ő is megemlítette, hogy problémásnak tartja, hogy

a kollégiumi elhelyezési igénylésekről is más hallgatók döntenek, akik az úgynevezett KolHÖK tagjai, és utólag tudta meg, hogy előnyük lehetett a szobabeosztás tekintetében azoknak, akik jó viszonyt ápoltak az akkori felelőssel.

Szerinte azok az adatok, amelyeket bekérnek azért, hogy az ember szociális helyzetét megismerjék, nem adnak teljes képet. Nem láthatóak például olyan extra kiadások, amelyek nem egzakt módon leírhatóak, akár arról, hogy a szülőnek ki kell-e adnia sokhavi forintot gyermekpszichológusra. Szerinte aránytalanul előnyben vannak részesítve olyanok, akiknek a szülei elváltak, pedig rengeteg a mérgező módon működő család, ahol papíron nem történt meg a válás. Egy alkalommal azért utasították el a kérelmét, mert „túl közeli a lakhelye”, pedig egyébként Szegeden van állandó lakhelye. Úgy véli, egy személyesebb hangvételű motivációs levél, és egy függetlenebb bírálókból álló testület, illletve szóbeli elbeszélgetés igazságosabb döntéseket eredményezne.

A másik, szintén pár évvel ezelőtt végzett BTK-s hallgató nem tapasztalt visszaéléseket a Hallgatói Önkormányzat részéről, sőt, sok segítséget kapott tőlük ahhoz, hogy a szabályoknak megfelelő kérelmet adhasson le. Amit a legproblémásabbnak lát, az az, hogy nagyon közel van az évkezdéshez, amikor kiderül, hogy a hallgató kollégiumi elhelyezési kérelmet pozitívan bírálták-e el, ekkor már szinte lehetetlen albérletet találni megfizethető áron. Szerinte Magyarországon nincs motiváció a fejlődésre a bürokrácia tekintetében, ami mindig nagyon stresszes számára, nem számít változásra.

Nem elég keményen tanulni ahhoz, hogy befejezhesd az egyetemet? Pár szó az abszolválásról

Szintén egy ELTE-s bölcsész számolt be a szakzárás viszontagságairól.

Nem másért kellett  majdnem plusz félévet eltöltenie az intézményben, mint hogy az úgynevezett szakdolgozati címbejelentőt nagyjából fél évvel a szakdolgozat leadása előtt kellett volna benyújtania, amikor egyébként külföldi Erasmus ösztöndíját töltötte.

Ez egyébként egy két példányban leadandó papír, amit az akkorra már kiválasztott témavezetővel és az intézetigazgatóval is alá kell íratni.

Nem feltétlenül összeegyeztethető az, hogy ezek az oktatók mikor vannak az intézményben, ahogyan az sem, hogy ez olyankor van-e, amikor nyitva van a Tanulmányi Hivatal, ahová ezeket a papírokat le kell adni. Mivel lemaradt erről az irreálisan korai határidőről, ezért az egyik ügyintéző személyes közbenjárására volt szükség a későbbi leadáshoz. A szakdolgozat és a szerzőségi nyilatkozat mellett van egy kifejezetten meglepő követelmény is. Különböző könyvtári igazolásokat kell beszerezni, még abban az esetben is, ha ezekben a könyvtárakban az adott illető sosem járt, beiratkozva sincsen. Ráadásul csak egy speciális formanyomtatványt fogadnak el arról, hogy a hallgatónak nincsen könyvtári tartozása. Az utólagos címbejelentésért egyébként 4000 forint ügyintézési díjat fizettettek vele. Azok mindenképpen előnyben vannak, akiknek a saját évfolyamukon vannak közeli, jó ismerősei, akik ismerik a járást, tudják segíteni egymást. Úgy véli, az egyetem nem feltétlenül bízik annyira a hallgatókban, ezért kell annyi értelmetlen igazolás.

Erasmus: láss világot, tanulj nyelvet, vagy tölts ki ezer papírt és csússz a tanulmányaiddal?

Az egyetemek szóróanyagaiban és marketingjében az Erasmus, ami a fél, vagy egyéves külföldi egyetemi vendégtanulást jelenti, úgy van lefestve mint egy kihagyhatatlan kaland, ami megszínesíti az egyetemi éveket. Persze alapvetően nyilván az a cél, hogy az ember megismerje, hogy azt a témát, amit kutat, hogyan közelítik meg a világ más tájain, építse szakmai kapcsolatrendszerét, lásson világot. Ritkán beszélnek azonban arról, hogy ehhez milyen viszontagságos adminisztratív út vezet. Egy jelenleg is ERASMUS-ösztöndíját töltő ELTE TáTK-os hallgató mesélte el az Erasmus-dokumentumokhoz köthető élményeit.

Először a saját egyetemi karán kellett pályáznia, 3 helyet rangsoroltan bejelölve, hogy hova szeretne kiutazni. Mind a három helyhez külön motivációs levelet írattak angolul és ezen felül egy CV-t magyarul és angolul is. Igazolást kértek az addig elvégzett tárgyakról és a kapott jegyekről, továbbá papírokat arról, hogy milyen közösségi, tanulmányi vagy sporttevékenységeket végzett az egyetemen. A neheze csak ezután jött, az ösztöndíj elnyerése után még temérdek papírt kell kitölteni.

Van egy úgynevezett Támogatási Szerződés, amelynek kitöltését élete legnagyobb kihívásának nevezte, még úgy is, hogy vannak hozzá kitöltési segédletek. A 6 oldalas kérdőíven különböző adatokat kellett megadnia magáról, az egyeteméről és a fogadó intézményről, amiket nehéz kideríteni és ha sikerült is valamit megtudni, teljesen elképzelhető, hogy rosszul tölti ki az ember, rossz adatokat visz fel.

Ezenkívül van egy úgynevezett Learning Agreement, ide azt kellett beírni, hogy milyen tárgyakat fog felvenni a kinti egyetemen és hogy azokat itthon hogyan akarja elszámolni.

De ezelőtt a tanárokkal kell egyeztetni, például arról, ha a hallgató egy adott órát elvégezne kint, azt az oktató hajlandó lenne-e itthon elfogadni, ehhez pedig sokszor meg kell szerezni a kinti sillabuszt, ami a legtöbb egyetemen ilyenkor még nincs megadva. A tanárok az Erasmus pályázási időszakában sokszor hitegetnek azzal szerinte, hogy a tárgyakat elfogadják, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy mikor az ember hazajön, akkor ilyen-olyan indokokkal mégsem minden esetben lehetséges ez, pedig egy Erasmus-hallgatónál az egyik legfontosabb kérdés a tárgyak elfogadtatása, hiszen ezen múlik, hogy az adott illető megcsúszik-e a tanulmányaival. Ha a szakigazgató is elfogadott mindent, akkor a kérvényeket el kell fogadtatni a fogadó intézménnyel, majd itthon az Erasmus-koordinátor szignójára is szükség van. A legnagyobb probléma az, hogy ilyenkor általában még nincs tárgyfelvétel, szóval hasraütésszerűen kell beírni tárgyakat a táblázatba és remélni, hogy ezek valójában el is induljanak és be is férjen rájuk az illető. A valóságban rengeteg ember csúszik az Erasmus-féléve miatt.

Ezenfelül még nyilatkozni kell az aktív félévről is, másolatot kérnek a biztosításról, online kérdőívet kell kitölteni a mobilitás adataival és el kell végezni egy nyelvi tesztet azon a nyelven, amin a fogadó intézményben folyik az oktatás. Az Erasmus-irodában ráadásul szintén hallgatók dolgoznak, akikre nem lenne szabad ilyen felelősséggel járó munkát bízni, ezt alátámasztotta interjúalanyom esete is, a saját ösztöndíjával kapcsolatban is ő jött rá véletlenül, hogy nem ment flottul az ügyintézés az iroda részéről és a fogadó intézményben nem tudtak egy jó ideig az érkezéséről.

A szubjektív beszámolók számomra arra világítottak rá, hogy a legnagyobb gond az, hogy ezek folyamatok nem mint megoldásra váró gondok vannak rögzítve.

A kormány forráskivonásokkal sújtja a felsőoktatási intézményeket, miközben diákokkal kell elvégeztetni olyan munkát, amitől egy másik diák anyagi támogatása, külföldi tanulmányi útja függ.

Nyilván nem is várható el ilyen horderejű feladat maradéktalan teljesítése tőlük, a hibák kiküszöbölése érdekében ezen a területen képzett adminisztrátorok rendesen megfizetett munkájára volna vélhetően szükség, továbbá nem ártana újragondolni, hogy valóban szükség van arra a sok adminisztratív körre, amiket a magyar bürokrácia útvesztőjében meg kell járnunk, el kellene gondolkodni azon, hogy a támogatásra rászorulók vajon egyéni nehézségeik mellett képesek-e egyáltalán teljesíteni ezeket a feltételeket, és mérlegelni azt, hogy a nem feltétlenül pontos ellenőrzés és az elhibázott, kiskapukat kínáló szempontrendszer egyáltalán megfelel-e a célnak, amit elvileg szolgál.

A szubjektív beszámolók alanyait érzékeny adatokat tartalmazó történeteik miatt nem nevesítem.

Forrás: Mérce

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ