Bár a BKV-nál csökken a létszámhiányos helyzet, továbbra is folyamatos a felvétel a járművezetői munkakörökbe. A közlekedési szektorban egyébként is hiányszakmának számít a képzett járművezető, sokan ugyanis – a magasabb bérek miatt – elhagyják Magyarországot. A budapesti cégre visszatérve, nagyjából 3800-an dolgoznak főállásban, a következő megosztásban: autó- és trolibuszon 2550, villamoson 940, metrón 323. A statisztika még tavaly ősszel jött ki, kisebb-nagyobb elmozdulásokkal jelenleg is ez lehet az irányadó. Az atv.hu most – többek között – azzal kereste meg a BKV-t, hogy a jelenlegi állományon felül mennyi járművezetőt tudnának még alkalmazni – tudta meg az ATV.

Csökkenő létszámhiány, pedagógus a volán mögött

Bár erre nem kaptunk egyértelmű választ, azt megtudhattuk, hogy a cég 2017 nyarára megállította a járművezetői létszámcsökkenést, és azóta is emelkedő trend figyelhető meg. Mint ahogyan azt is elárulta a BKV, hogy tavaly több mint 200 fővel emelkedett az autóbusz- és trolibuszvezetők száma, illetve, hogy jelenleg közel 100 villamosvezető képzése van folyamatban. Munkaerőhiányról a BKV nem írt, egy októberi nyilatkozatban ugyanakkor Dr. Környei Éva a BKV jogi és humánpolitikai igazgatója még azt mondta, hogy 300 sofőr hiányzik a pesti járatokról.

A társaság azt is kiemelte, hogy „annak ellenére, hogy a járművezetői létszám helyzet stabilizálódott, továbbra is folyamatos a felvétel ezekbe a munkakörökbe, továbbá a BKV Zrt. honlapján fenn lévő hirdetések is alátámasztják, hogy a toborzási igényünk eltolódott a karbantartó és mérnök munkakörök irányába.

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) elnöke szerint a BKV válaszában szereplő adatok reálisak, bár saját információira hivatkozva azt mondta az atv.hu-nak: tavaly ilyenkor az autóbuszok területén 3-400 járművezető hiányozhatott, ez mérséklődhetett azóta olyan 200-250-re. Naszályi Gábor úgy véli: részben a BKV „kemény” kampányának köszönhetően javult a helyzet az előző évben, a szükséges létszám viszont így sincs meg. Mint mondta, köztudott, hogy a cég besegítői állományt foglalkoztat, akár cégen belülről, akár cégen kívülről. Példaként saját ismerősét hozta fel, aki főállásban tanárként keresi a kenyerét, de szabadidejében buszsofőrként dolgozik a BKV-nak, amelyből mindenki profitál: a cég létszámhiánya csökken, miközben személyes ismerőse is egy kis pluszra tehet szert ezáltal.

Vészhelyzet tehát nincsen, a szükséges létszám azonban hiányzik, Naszályi szerint.

A szakszervezeti vezető szerint a dolgozók túl vannak hajszolva, ebből a szempontból pedig már „nincsen rendben a létszám”.

A BKV egyébként a túlhajszoltságról tett nyilatkozatát már korábban visszautasította közleményében.   Naszályi hozzátette: a túlfoglalkoztatás mellett az eltérő kezdési és végzési munkaidőpontok jelentik a legnagyobb veszélyt a dolgozókra, ugyanis a járművezetőknek több órás eltolódáshoz kell alkalmazkodni.

Vonatkimaradás, emberhiány – ezt okozza a MÁV-nál a létszámhiány

A BKV-val ellentétben a MÁV már a portálunknak eljuttatott levelében is egyértelműsítette, hogy több száz fősre tehető létszámhiánnyal küzd.

Mint írták, a következő munkakörökben vannak betöltetlen állások: pénztáros, vezető jegyvizsgáló, mozdonyvezető, járműszerelő, tolatásvezető, biztosítóberendezési és távközlési műszerész, felsővezeték-szerelő, forgalmi szolgálattevő és mérnök. A MÁV ugyanakkor emlékeztetett: a munkaerő-utánpótlás becsatornázására 2016-ban már kidolgoztak egy 60 pontos akciótervet. A szakmai képzést a Baross Gábor oktatási központ (BGOK) szervezi, miközben a közeljövőben a Facebookot is bevetik, hogy rátaláljanak a jövő munkaerejére.

A cég – ettől függetlenül – kiemelte, hogy az előző években számos intézkedést hoztak annak érdekében, hogy elkerüljék az emberhiányt. Mint írták,

A MÁV-nál foglalkoztatott munkavállalók az elmúlt két évben átlagosan mintegy 27 százalékos bérnövekedést értek el. A munkaerőpiaci trendekre válaszul, az alanyi jogú emelésen túl, célzott akciókkal differenciált bérfejlesztésekre is sor került, és a jövőt tekintve is ezt látjuk követendő példának, annak érdekében, hogy minél rugalmasabban tudjunk reagálni a munkaerőpiaci kihívásokra.

A MÁV Zrt.-nél egyébként nagyjából 17 ezren dolgoznak – ezt már a Vasutasok Szakszervezetének (VSZ) elnöke mondta az atv.hu-nak. Meleg János szerint a nagyjából 700 fős létszámhiány már most is érzékelhető a gyakorlatban, a váci vonalról már most olyan jelzések érkeznek, hogy vonatjáratok maradnak ki, vagy, hogy éppen jegyvizsgáló, netán mozdonyvezető nincsen a vonaton. A szakszervezeti vezető szerint az is probléma – és ezt a Népszavának is elmondta korábban –, hogy tavaly is többen hagyták el a vasutat, mint ahányan érkeztek, illetve az, hogy a dolgozók leterheltsége miatt tartósan beteg munkavállalók teszzik ki a létszámhiány harmadát (csaknem 35%-át) .

Forrás: ATV