Bezárják a műszaki osztályt kilenc Tesco-áruházban, helyükre a MediaMarkt elektronikai áruházlánc által kialakított árusítóhelyek kerülnek. Az ott dolgozók feladatköre ezzel megszűnik, azonban a Tesco nem tart attól, hogy létszámleépítéssel jár a változás. A Magyar Időkkel a győri irodaközpont 40 dolgozója által meghirdetett sztrájkhelyzet kapcsán azt közölték: továbbra is biztosított, hogy időben utalják a fizetéseket.

Nem számítunk munkahelyek megszűnésére a kooperáció kapcsán – közölte a Magyar Idők megkeresésére a Tesco Globál Áruházak Zrt. azzal kapcsolatban, hogy tegnap a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) azt közölte: nem jár káros versenyhatásokkal a MediaMarkt irányításszerzése egyes Tesco-áruházak elektronikai üzletága felett.

Ez azt jelenti, hogy a Media Markt Retail Cooperation Kereskedelmi Kft. a jövőben kilenc helyszínen (Budapest, Veszprém, Sopron, Baja, Esztergom, Szekszárd, Dunaújváros, Kaposvár, Tatabánya) üzemeltethet eladótéren belül kialakított, műszaki fogyasztási cikkeket árusító üzletet a Tesco-áruházakban.

A multinacionális cég úgy fogalmazott: örülnek, hogy a GVH jóváhagyta a partnerségi együttműködést, mert ez lehetővé teszi számukra, hogy a MediaMarkttal közösen a vásárlóknak szélesebb, megfizethető árú, minőségi elektronikai eszközkínálatot biztosítsanak.

Azt azonban nem árulta el a Tesco, hogy az üzleteken belül más cég által kialakított árusítóhelyek mekkora területcsökkenéssel járnak számukra, holott a fúzióval értelemszerűen szűkül a legnagyobb piaci szereplő részesedése a műszaki fogyasztási eszközök kereskedelmében.

– A rendkívül versengő piaci helyzet miatt ma még nem kívánunk további részleteket megosztani. Természetesen az egyes boltok nyitásakor megosztjuk majd az azokkal kapcsolatos információkat – közölték.

Szakszervezeti körökből lapunk úgy értesült, a kínálat szűkítését a munkaerőhiány idézte elő, mivel a műszaki eszközök értékesítéséhez szakképzettség szükséges, márpedig a kiskereskedelemben a képzett eladókból van a legnagyobb hiány.

A láncnál az utóbbi időben egyre szűkült ez a termékkínálat, ám azokban az üzletekben, ahol még külön műszaki osztály üzemel, megszűnik az ott dolgozók aktuális megbízatása.

Megkérdeztük a céget a győri irodaközpontban sztrájkhelyzetet hirdető 40 munkatárs esetéről is. Azt írták, decemberben tájékoztatták arról a kollégákat, hogy több száz új specialista pozíciót hoznak létre a Budapesten felálló közép-európai üzleti szolgáltatóközpontban. Minden győri érintettnek felajánlották, hogy az új központban vagy a vállalat egyéb területein helyezkedjenek el.

Emellett a párbeszéd folyamatos a dolgozókkal, és a lehetőségekhez képest minden támogatást megadnak nekik. 

A Tescónál minden technikai háttér és emberi erőforrás adott ahhoz, hogy a fizetések utalása továbbra is időben megtörténjen

– szögezték le.

Lapunkat több dolgozó arról tájékoztatta, a tescósok szolidaritásukat fejezték ki a győri bérszámfejtők felé, akik eleddig a javadalmazásuk technikai lebonyolításáért feleltek. Információnk szerint jelenleg azt szervezi a multivállalat, hogy 16 ezer munkavállalójuk megkapja a pénzét februárban is, ha nem sikerül megegyezniük a sztrájkolókkal.

Egymást támadják a „kormánybuktatók”

A Penny Market se alkalmazza a rabszolgatörvényt! – szólították fel tegnap az ellenzéki pártok a diszkontláncot, hogy vonja vissza azt a döntését, amely a saját munkavállalóik esetében lehetővé teszi a túlóratörvény alkalmazását. Szerintük míg a kiskereskedelmi szektorban a Spar, a Tesco és a MediaMarkt már példamutató, társadalmilag felelős módon bejelentette, hogy nem élnek a jogszabály adta többletmunka lehetőségével, addig a Penny Market azt közölte, hogy akár évi 400 túlórát is végeznek majd a dolgozói.

A Párbeszéd, az MSZP, a Jobbik, a DK, az LMP képviselői és két független politikus által aláírt felszólításban azt írják, hogy ugyan a Pennynél önkéntes lesz a túlórázás, tudják, hogy egy alá- és fölérendeltségi elven működtetett munkahelyen a dolgozóknak gyakran nincs lehetőségük nemet mondani. A túlórázás nem kifizetődő, emberileg vállalhatatlan, ezért visszalépésre kérik a céget.

Ez amiatt is érdekes, mert a diszkontláncnál a túlórakeretről – akárcsak a Spar-üzletláncnál alkalmazott, átlagostól eltérő 300 órás túlórakeret esetén – a dolgozókat helyi szinten képviselő Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) egyezett meg a munkáltatóval. A KASZ a Magyar Szakszervezeti Szövetség tagja, vezetője, Karsai Zoltán pedig a Kordás László-féle kormányellenes konföderáció elnökségi tagja, aki kezdetben nyíltan kiállt a módosítás ellen, és részt vett a decemberi tüntetésen is, az áruházi munkavállalókat ellenállásra buzdítva. Úgy tudjuk: miután a KASZ felmérte, hogy a láncoknál egyáltalán nincs sztrájkhangulat a munka törvénykönyve módosítása miatt, illetve eközben csúfos kudarcot vallott az embereket hazug manipulációval utcára csábító ellenzéki kormánybuktatás, stílust váltottak.

A KASZ, amely a kötelező vasárnapi pihenőnap ellen is tüntetett a boltzár bevezetése előtt, most szintén a munkavállalók érdekei ellen kötött megállapodást a Penny Markettel, ami ellen immár saját szimpatizánsaik, az ellenzéki pártok is felszólalnak.

Forrás: Magyar Idők