Szakmai szempontból eredményesnek érzik az elmúlt évet a magyar munkavállalók, aminek egyik oka, hogy a feladataik elvégzése közben sok újat tanulhattak - derül ki az OTP Bank megbízásából készített felmérésből. A 2019-es sikerekhez leginkább inspiráló környezet, képzések és személyes motiváció szükséges a válaszadók szerint – írja a tozsdeforum.hu.

Az év végéhez érve rendszerint visszatekintünk az eltelt időszakra, számot vetünk, mi sikerült jól, mi kevésbé, mik lehetnek a tanulságok, hogyan tervezzünk a következő évre. Az OTP Bank a magyar aktív munkavállalók tavalyi tapasztalatait kérdezte egy Pulzus felmérésben.

A válaszadók közül minden ötödik nagyon eredményes évet zárt, de a megkérdezettek 46%-a is úgy vélte, hogy inkább eredményes volt az éve, mint nem.

Az eredményességhez természetesen elengedhetetlenül szükségesek a jól elvégzett feladatok – a felmérés arra is kíváncsi volt, hogy mi alapján ítélik a válaszadók sikeresnek az adott projektjeiket. A válaszokból kiderült, hogy a személyes fejlődés, a tanulás lehetősége kiemelten fontos kritériuma a sikeres munkának (20%). A sikerességi tényezők listájában második helyre került az önállóság, tehát hogy az jelentett sikerélményt hogy önállóan sikerült megoldani egy-egy komolyabb feladatot (17%). Csak a dobogó harmadik fokára került a szempontok között, hogy a munkának látványos eredménye legyen (14%).

Hogy mire lenne szükségük a megkérdezetteknek 2019-ben ahhoz, hogy a tavalyinál is sikeresebbnek érezzék magukat szakmailag? Három tényezőt emeltek ki a válaszadók:

inspiráló munkahelyi környezet (16%), a munkahely által biztosított képzések szükségessége (15%) és a személyes motiváció (15%).

„Pozitív az összkép a munkavállalói oldalon a tavalyi év szakmai sikereit illetően, a munkáltatók számára pedig mindenképpen tanulságos megtudni azt, hogy miben látják az eredményességük zálogát az alkalmazottaik” – foglalta össze gondolatait a felmérés kapcsán Bertalan Imre, az OTP Bank HR vezetője. „A felmérés egyik fontos megállapítása, hogy kiemelten fontos a munkavállalóknak az, ha tanulhatnak valami újat feladatuk elvégzése közben, hiszen így igazán sikeresnek érzik magukat.”

Az OTP Bank által készíttet belső kutatás is hasonló eredményre jutott. Kiemelten fontos tényező a munkavállalók számára, hogy a cég folyamatos fejlődési lehetőséget biztosítson.

Forrás: tozsdeforum.hu