Magyarország rosszabb állapotban van, sorvad a gazdaság, ugyanakkor a 18-60 évesek közel kétharmada derűlátóan várja az új évet egy friss közvélemény-kutatás szerint, melyet a Népszava ismertetett.

Közösségi kiábrándultság, egyéni derűlátás – ez a kettősség feszíti a magyarok 2018-as évét. A 18-60 éves korosztályok „évérzését” monitorozó Pulzus ugyanis úgy találta, mindössze körülbelül 19 százalék gondolta azt, hogy a tavalyi esztendő rosszabb volt 2017-nél, míg 47 százalék 2018-ot tartotta a sikeresebb évnek. A jelek szerint a pozitív megítélés a többletjövedelemnek tudható be, ugyanis 41 százaléka az említett korosztályoknak úgy érzi, javult a szociális és anyagi helyzete. Az állampolgárok mintegy 43 százaléka reméli, hogy 2019-ben is töretlenül gyarapodik.

Ennél a pontnál azonban véget is ér az optimizmus. Ugyanis amikor arról faggatta a Pulzus az embereket, hogy miképp ítélik meg Magyarország helyzetét, akkor már

majdnem 66 százalék érezte úgy, hogy rosszabb állapotba került az ország.

Akkor is ezt érezte a többség – ha szolidabb, arányban is – amikor a „pénzről” volt szó:

a 18 és 60 év közöttiek 52,5 százaléka úgy érzi, sorvadt a gazdaság.

Persze a közérzeti rosszkedv igazán a belpolitikának tudható be, ugyanis a megkérdezettek 75 százaléka szerint egyre romosabb a hazai közélet.

A folyamatnak pedig az említett korosztályok szerint még nincs vége –

59 százalék úgy véli, tovább amortizálódik a belpolitika.

Igaz, az emberek nemcsak a határokon belül azonosítottak problémákat, hazánk 66,5 százalék gondolja úgy, hogy tavaly gyengült Magyarország helyzete a világban, és a megkérdezettek fel jósol további romlást. Minden közösségi érzet ellenére azonban úgy tűnik, hogy

a személyes lét határozza meg a közösségi tudatot: az emberek mintegy 65 százaléka optimistán várja 2019-et.

Forrás: Népszava