Az adófizetők állhatják a kéményseprés átszervezését. Egy törvényjavaslat szerint jövőre már a katasztrófavédelem felelne a szolgáltatásért. A szakszervezetek tiltakoznak – szerintük több vállalkozás is bedőlhet, a kéményseprők pedig belengették, hogy inkább felmondanak, ha a katasztrófavédelemhez kerülnek.

Kéménytisztítás Újlipótvárosban. A kéményseprők egyelőre még a Fővárosi Kéményseprőipari Kft. alkalmazásában dolgoznak. Január elsejétől viszont a szolgáltatás a katasztrófavédelem feladata lesz. „Abszolút támogathatatlannak tartjuk ezt a dolgot. A katasztrófavédelemnél ahhoz, hogy ezt a logisztikai hátteret, műszerezettséget, felszerelést, egyebeket megteremtsék, ez plusz több milliárd forintba fog kerülni az államnak, az adófizetők pénzének. Az idő előrehaladtával igencsak megkérdőjelezhető, a megoldhatósága, mivel van összesen durván 2 hónap. Január elsejéig szinte lehetetlen, hogy ennyi idő alatt föl tudjon állni úgy a szolgáltatás a katasztrófavédelem berkein belül, hogy az január 1-gyel zökkenőmentesen tudjon működni" – mondta Leikauf Tibor, a Magyarországi Kéményseprőmesterek Szövetségének elnöke a Hír Tv műsorában.

A fővárosi kéményseprésért felelős vállalat ügyvezető igazgatója szerint a beolvasztás nem feltétlenül jár elbocsátásokkal. „A kéményseprő létszámot az adott kéményszám, illetve az elvégzendő feladat határozza meg, ezen semmilyen változtatás nem lesz, tehát a kéményseprőnek munkája mindig is lesz és megfelelő számú kéményseprőre szükség lesz az országban. Azt tudjuk mondani a főváros esetében, hogy itt is látható volt, a fővárosi katasztrófavédelemmel nekünk olyan szoros, jó együttműködésünk van, hogy bármilyen forgatókönyv mellett a fővárosi polgárok nem fognak érezni semmit abból, hogy változott bármi a kéményseprés terén" – mondta Kovács Balázs, a Fővárosi Kéményseprőipari Kft. ügyvezető igazgatója.

A rezsicsökkentés 2013-as bevezetése óta majdnem megfeleződött a kéményseprők száma. Sokan még kivárnak. Ha a kéményseprés a katasztrófavédelemhez kerül, várhatóan felmondanak. Ráadásul több kéményseprő cég hitelből vásárolt új eszközöket korábban, így tönkremehetnek, ha a szolgáltatásukra nem lesz szükség.

„Az a fokú létbizonytalanság, amely korábban már kialakult, még inkább felerősödött. Most ott tart a szakma, hogy a korábbi 1400-1500 munkavállalóból mára mindössze csak olyan 8-900 áll rendelkezésére a közszolgáltatásnak. Sajnos most jelenleg ugye olyan helyzet alakult ki, hogy a vállalkozások nagy része bedőlt" – így Vámos Csaba, a Magyar Kéményseprők Szakszervezetének elnöke.

Forrás: Hír Tv