Áder Jánostól államfőtől kérik a szakszervezetek, hogy ne írja alá a rabszolgatörvényként ismertté vált jogszabályt. Közben az ellenzéki pártok a mai demonstrációra készülnek és arra, hogy a következő napokban is folytatódnak a tiltakozások. A Párbeszéd úgy tudja, hogy a tüntetést Fideszhez köthető provokátorok próbálják majd megzavarni – írja az atv.hu.

Hiába volt munkanap, nem volt bent a Köztársasági Elnöki Hivatal vezetője, hogy átvegye a szakszervezetek levelét. Kordás László elmondta, azt kérik az államfőtől, hogy ne írja alá a rabszolgatörvényként ismertté vált jogszabályt. A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint Áder Jánoson múlik, hogy békés karácsony lesz, vagy folytatódnak a tüntetések.

Kordás László hozzátette: "Nagyon fontos lenne, hogy ha mérlegelné a köztársasági elnök úr a jogi aggályainkon és társadalompolitikai aggályainkon túl azt is, hogy előttünk van egy békés ünnep. Nagyon szeretnénk békében megünnepelni a karácsonyunkat, mi is szeretnénk karácsonyozni, de nem hagyjuk ilyen törvényekkel ostromolják a munkavállalókat, nem hagyjuk, hogy kiszolgáltassanak minket a tőkének."

Az államfőhöz fordult az MSZP is, de nem számítanak arra, hogy Áder János visszaküldi a törvényt az Országgyűlésnek. A párt választmánya visszautasítja a jogszabályt, ahogyan azt is, hogy Kövér László puccskísérletnek nevezte az ellenzék tiltakozását. A párt szerint kizárták az ellenzéket a parlamentáris demokráciából, így csak az ellenállás maradt.

Tóth Bertalan az MSZP elnöke azt mondta: "Minden eszköznek egybe kell érnie. Tehát az utcai demonstráció, az országos sztrájk, olyan módon, ahogy a jogszabály engedi. A parlamenten belüli obstrukció, minden megnyilvánulás, minden tett, minden lépésnek össze kell érnie Nekem meggyőződésem, hogy csak így tudunk sikert elérni."

Az Orbán-kormány elhibázott gazdaságpolitikája vezetett a jelenlegi helyzethez az LMP szerint.

Schmuck Erzsébet az LMP frakcióvezető-helyettese azt mondta: "A kormány 2010 óta folyamatosan alacsonyan akarta tartani a béreket, hogy versenyképes legyen Magyarország és a multik idejöjjenek, ez olyannyira sikerült, hogy az alacsony bérek és a nem megélhetési lehetőségek miatt egyre több ember ment el külföldre dolgozni és nagyon komoly munkaerőhiány alakult ki Magyarországon."

A Párbeszéd arra szólította fel a belügyminisztert, hogy még karácsony előtt fizessék ki a rendőrök túlórapénzét. Tordai Bence szerint már most is van olyan rendőr, akinek több száz túlórája volt idén. A rendőrök elmúlt napokban végzett munkáját a Fidesz kommunikációs igazgatója is elismerte.

Hidvéghi Balázs a Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta: "Tiszteletünket szeretnék kifejezni, én a kormánypárt nevében is és köszönetünket a magyar rendőrség minden tagjának a türelmükért, a visszafogottságért és az önuralmukért. Nagyon nehéz helyzetben vannak, hiszen a közrendet kell biztosítani egy olyan szituációban, amikor szándékos és erőszakos provokációnak vannak kitéve."

A Párbeszéd a cégektől is lépéseket vár. Tordai Bence hozzátette: "Szeretnénk, ha a munkáltatók kötelezettséget vállalnának arra, hogy nem élnek a rabszolgatörvény adta lehetőségekkel. Azt kérjük Magyarország minden nagy munkáltatójától, hogy adjon ki közleményt, nyilatkozzon arról, hogy nem fogja bevezetni a maga területén a 400 órás kötelező túlmunkát."

Botka László Szeged polgármestere bejelentette, hogy a város cégeinél nem alkalmazzák a 400 órás túlórakeretet, és a törvény kínálta lehetőség bojkottjára szólította fel a munkaadókat. A szakszervezetek, ellenzéki pártok holnapra újabb tüntetést szerveznek a Hősök terére. A Párbeszéd úgy tudja, hogy fideszes provokátorok akarják megzavarni a rendet, ezért felszólították a Belügyminisztériumot, hogy ezt akadályozza meg.

Forrás: atv.hu