Sajátos módját választotta a kormány faliújságja, a Magyar Idők főszerkesztője az elrendelhető túlórák számát évi 400-ra emelő rabszolgatörvény melletti érvelésnek. Gajdics Ottó véleménycikke elején arról kezd értekezni, hogy a lényegében rabszolgaként, a hazai törvények kijátszásával dolgoztatott kínaiak munkamorálja az irányadó - írja a 168 óra.



Gajdics Ottó, Fotó: Youtube

„Legendák keringenek a hazánkban dolgozó kínaiakról, akik a napi 10-12 óra munka után felkucorodnak a hokedlira, hogy tanuljanak valami hasznosat, amivel előbbre vihetik sorsukat”

- hangzik Gajdics első sora.

A főszerkesztő ezután kifejti, hogy „a kínaiak azért választják a kényelmetlen testtartást, hogy amennyiben a fáradságtól elaludnának, lehuppanva a földre azonnal felébredjenek; reggel pedig indulnak újra dolgozni.” Gajdicsnak ezek a gondolatok arról a tábláról jutottak eszébe, amit az egyik tüntető lóbált a szakszervezetek szombati tüntetésén, és amire ez volt írva: Túlórázzon az anyád!

Vagyis a Fidesz propagandistája lényegében nyíltan kimondja, hogy a magyar munkavállalónak ugyanúgy, zokszó nélkül kellene magát kizsigerelve napi 10-12 órát dolgoznia, ráadásul illegálisan, mint a magyarországi kínaiaknak.

De Gajdics itt nem áll meg, szerinte ugyanis „teljesen agyament módon” rabszolgatörvénynek nevezik a „balliberális kútmérgezők” azt a jogszabályt, amely azt szeretné lehetővé tenni, hogy aki akar, kereshessen több pénzt.

„Van persze szerintük egy súlyos hiányossága az elképzelésnek: az, hogy a több fizetésért többet is kellene dolgozni. Hangsúlyozottan annak, aki akar! Ez a segélyezésen és hamis egyenlőségi eszméken szocializálódott bizalmi szakiknak már sok” - fejti ki a főszerkesztő, aki szerint a méltányosabb hazai bérekre vágyó dolgozók előtt egyetlen út van, be kell vállalni a rájuk kényszerített, Európában a legmagasabbnak számító túlórakeretet, miközben a magyarok eleve a legtöbbet dolgozó nemzetek között vannak az Európai Unióban.

Aki tehát a rabszolgatörvény ellen ágál, az valójában lusta, hiszen különben a szakszervezetek nem követelnének „általános, teljesítménytől független béremelést”.

Reméljük, hogy Gajdics Ottó, az egykori iskolai KISZ-titkár és Ifjú Gárdista nem szorul rá arra, hogy 12 órát kelljen dolgoznia, ha magasabb fizetésre akar szert tenni.



Gajdics Ottó az Ifjú Gárdisták továbbképzésén a tatai KISZ-táborban 1985-ben. Fotó: FORTEPAN

Forrás: 168 óra