Szinte lehetetlen helyzetbe sodorta a kormány az utcán élőket, amikor kriminalizálta a hajléktalanságot októberben, majd nemrég a hvg.hu megírta, az Orbán-kormány közmunkásokat faragna a fedél nélküli emberekből. Kiderült, hogy évek óta folynak már a „kísérleti” programok erről, szintén jószerivel titokban – írja a HVG.

Nálunk négy éve zajlik, nem is egyedüliként voltunk a programban – magyarázza Berki András, a szentesi Hajléktalan Segítő Központ (HSK) vezetője.

Egy szegedi közfoglalkoztatási kiállításon is találkoztunk a szentesi szociális szakemberrel, ahová már azért mentek, hogy azokat a kerámiákat mutassák meg a világnak, amiket a kisvárosban élő, a programba bekapcsolódó hajléktalanok készítettek.

Szinte a semmiből került elő az a tervezet, amely a hajléktalanságban élők integrációs programjával kapcsolatosan készült. A hvg.hu munkatársa szerezte meg a dokumentumot, amelyből az is kiderült, hogy

2015 óta több megyében is folynak a programok, képzik, munkát adnak a fedél nélkül élőknek.

Négy év alatt a programra 5,3 milliárd forintot költött az állam, ebből 3 milliárd a hajléktalanok közmunkabérére mehetett, a maradékon a résztvevő szervezetek osztozhattak, átlagosan számolva évi 30-35 millió juthatott egy-egy programot lebonyolító intézménynek, illetve a programban dolgozóknak.

Felmerül a kérdés:

miért kellett titokban tartani azt, hogy a kormánynak van egy olyan tervezete is, amely humánusabb, és akár támogatást is jelenthet a hajléktalanok számára?

Azon a szegedi programon, ahol a szentesi hajléktalanokat segítő intézmény vezetőjével is találkoztunk, beszéltünk Hoffmann Imrével, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkárával is, akinek feltettük ezt a kérdést, de Hoffmann kitért a válasz elől.

Jönnek, mennek, fizetést kapnak

A szentesi hajléktalanellátó igazgatója szerint az egyik legnehezebb akadályt az addiktológiai probléma jelenti, de tapasztalata szerint 6-9 hónap alatt szinte kivétel nélkül képessé váltak a programba belépők arra, hogy rendszeresen, és munkára képes állapotban jelenjenek meg a foglalkozásokon.

Nagy a fluktuáció, pozitív értelemben

– tette hozzá.

Berki András azt is elmondta, hogy évente négyen-öten kerülnek ki a programból úgy, hogy a szabad munkaerőpiacon tudnak elhelyezkedni. De aki bent marad, az is előre tud lépni, ugyanis a programban azok kerülnek be, akik semmiféle jövedelemmel nem rendelkeznek, de miután pénzhez jutnak, már ki tudják fizetni a hajléktalanszálló 13-14 ezer forintos díját is, ami az ingyenes éjjeli menedékhez képest nagy különbséget jelent. Az ingyenes szállásra ugyanis éjjelente lehet bemenni, mindig érkezési sorrendben foglalhatják el az ágyaikat, míg a térítéses szálláson állandó helyük van. Berki szerint a normális munkavégzéshez ez utóbbi elkerülhetetlenül szükséges feltétel.

Addig hiába is akarjuk vonzóvá tenni a munkát bárki számára, amíg nincs egy nyugodt hely, ahol minden nap, akár napközben is tartózkodhat, ahol tisztálkodhat, hogy egyáltalán meg tudjon jelenni egy munkahelyen

– zárta.

Forrás: HVG