Erős kritikával illette a jelenlegi oktatáspolitikát a Fidesz egykori szakminisztere Pokorni Zoltán – olvasható a Népszavában.

 – A tankötelezettség korhatárának 16 évre csökkentése valóban helytelen lépés volt. Joggal és okkal lehet szidni azt a kormányt, amelyik ezt megtette – jelentette ki Pokorni Zoltán, egykori fideszes oktatási miniszter, Budapest XII. kerületének jelenlegi kormánypárti polgármestere azon a szerda délutáni kerekasztal-beszélgetésen, amelyet

a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) alapításának 30. évfordulója alkalmából szervezett a testület korábbi elnöke és egyik alapítója, Mendrey László.

Pokorni maga is mint a PDSZ-alapító volt jelen a rendezvényen, a nosztalgiázás azonban hamar átcsapott a jelenlegi helyzet elemzésébe.

Joggal bírálható a mostani kormányt, de lássuk be, a korábbi kormányok sem tettek semmit azért, hogy például a szakképző iskolákon segítsenek

A pedagógusok jelentős része örömmel fogadta a tankötelezettségi korhatár leszállítását, mert így nem kell még két évig bajlódniuk a „problémás” gyerekekkel. Most látjuk, micsoda ára van: évente tízezer gyerek megy a lecsóba. Évente tízezerrel növeljük a majdani munkanélküliek és közmunkások táborát – fogalmazott a Pokorni, de nem állt meg itt. Szerinte jogosan lehet „korholni” a politikusokat azért is, hogy 2010 után megszakadt az a ciklusokon átívelő folyamat, amelyben egyre többen juthattak be a felsőoktatásba.

– A PDSZ alapításakor egyértelmű volt a szakszervezet antikommunista irányvonala. Ám 2010 után a konzervatívok kezdtek úgy viselkedni, mint a kommunisták, ez pedig zavart okozott – erről Radó Péter oktatáskutató beszélt. Szerinte ma „gonosz emberek” irányítják az oktatást, ám hangsúlyozta ezt nem szó szerint kell érteni. Úgy vélte,na mostani kormány politikusai talán még maguk is elhiszik, hogy jót cselekszenek, pedig intézkedéseik negatív következményei előre láthatóak.

Szerinte

a mai oktatási rendszer napi szinten okoz kárt a gyerekeknek.

Pokorni szerint szó sincs „gonoszságról”, egyszerűen csak „másban hisz” a jelenlegi kormány, mint a korábbiak.

– És ebben a társadalom egy jelentős része a kormány mellett áll. Ami persze nem jelenti azt, hogy minden lépésük helyes. A minőség nem mennyiségi kérdés – tette hozzá.

Szerinte a magyar társadalomban mélyen gyökerezik az „államelvű szemlélet”, ami a Kádár-rendszer öröksége, s most újból ez tűnik erősnek. Horn Gábor, a PDSZ egy másik alapítója, egykori SZDSZ-es politikus úgy véli,

a kormány a maga képére akarja formálni a társadalmat.

– Ez nem gonosz, hanem etikátlan. Azt hiszik, a kétharmad erre is felhatalmazza őket. De valójában erre senkinek nincs, nem lehet felhatalmazása. Horváth Péter, a kormány által létrehozott Nemzeti Pedagógus Kar elnöke úgy nyilatkozott: 2014 óta találkozik államtitkárokkal, miniszterekkel, és eddig senkinél sem tapasztalta, hogy a „gonoszság” vezérelné.

– Erőtlenséggel és bizonytalansággal viszont már találkoztam részükről – mondta. Mendrey László arról beszélt,

a 80-as évek végén, 90-es évek elején is könnyebb dolga volt a szakszervezeteknek, mint most.

Pokorni elismerte: tény, hogy az elmúlt 30 évben egyre gyengébb elköteleződést mutatnak a különböző kormányok a demokratikus egyeztetések iránt. A PDSZ-ről úgy nyilatkozott: a szakszervezet létrehozásakor egy sokszínű, befogadó szervezetet hoztak létre.

– Akkor egy minta volt előttünk: a szolidaritás.

Forrás: Népszava