Leléptek az alkalmazottak a boltokból. Na jó, nem az összes, de sokan. Tovább csökkent ugyanis a boltos foglalkoztatottak száma a friss statisztika szerint, nem is kicsit. 2018 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához képest tízezerrel, az év elejéhez mérve pedig ötezerrel zuhant a boltokban foglalkoztatottak száma. Tízezres hiánycikk az eladó: ne zárjuk ki, a vásárló is melózhat egyet, ha vásárolni akar. Van ilyen ma is: az önkiszolgáló pénztár kicsit ilyen – írja a Blokkk.

 A foglalkoztatottak száma, amely mutató magában foglal mindenkit, aki bármilyen címen munkát végez a boltban, a legfrissebb statisztika szerint 365 ezer volt a bolti kiskereskedelemben 2018 második félévében. Ez a mutató ötezer fővel kisebb az év elejinél. Ezen belül az alkalmazottak száma még nagyobb mértékben csökkent az év elejihez képest, hétezer fővel:

boltos munkavilág

2018 I.

2018 II.

2018. III.

változás

foglalkoztatottak

367

365

362

- 5 ezer fő

ebből alkalmazottak

322

320

315

- 7 ezer fő

KSH, foglalkoztatottak száma, érték: ezer fő, negyedéves adatok

Az irányzat egyértelmű, csúszik lefelé a boltosok létszáma, lépnek le az alkalmazottak. Természetesen év közben a korábbi időszakokban is hullámzott a boltos foglalkoztatottak létszáma, de ha az irányzatot nézzük, akkor 2018-ban egyértelműen csökkenés olvasható ki az adatsorokból.

Az alkalmazotti körben az eladókeresési láz semmit sem enyhült az elmúlt időszakban, a legutóbbi hónapokban sem, de a szakterület egészét nézve eredményt nem hozott.

Kizárólag a harmadik negyedéves adatokat nézve az elmúlt esztendőkben is csökkenő irányzat rajzolódik ki. Az egyéni, továbbá a társas vállalkozók aránya ugyan fordult egyet, egyéni vállalkozóból kevesebb, társasból több van, ami például adózási szabályváltozásokkal is összefügghet, de az alkalmazottak száma ezekben a három hónapos időszakokban is csökkent. A 2017-es egyszeri megugrás azzal is magyarázható, hogy a minimálbérek feltolása a munkaerőhiánnyal azért tisztíthatta is a munkaerőpiacot, több alkalmazottat kellett bejelenteni onnan, ahonnan korábban ezt nem tették meg (nem csak a kereskedelemben, máshol is), de később ez a hatás elolvadt, a 2018-as második emelést már kevesebben bírhatták:

boltos munkavilág

2015

2016

2017

2018

foglalkoztatott

372

372

372

362

     egyéni vállalkozó

38

35

28

29

     társas vállalkozó

13

19

19

18

     alkalmazott

319

316

325

315

KSH, foglalkoztatottak száma, érték: ezer fő, harmadik negyedéves adatok, (van még: szövetkezeti tag, de számuk csekély)

Nem szép dolog, de hosszabb távon is rossz a boltos létszámhelyzet: eladóhiány legalább tízezer

Az elmúlt évekre is visszatekintve cudar világ rajzolódik ki a boltosok munkaerőpiaci látleletében. Az éves átlagokat mustrálva (2018-ban a harmadik negyedéves adatokat hozzábiggyesztve) ugyancsak létszámcsökkenés rajzolódik ki, de ezt már az egyéni vállalkozók számának mérséklődése is mozgatta:

boltos munkavilág

2015

2016

2017

2018

2018/2015

foglalkoztatott

369

368

368

362

- 7 ezer fő

     egyéni vállalkozó

36

35

30

29

- 7 ezer fő

     társas vállalkozó

 15

 18

 19

 18

+ 3 ezer fő

     alkalmazott

316

314

319

315

- 1 ezer fő

KSH, foglalkoztatottak száma, érték: ezer fő, 2018: harmadik negyedév, bontás szövetkezeti tagok nélkül,

Legalább tízezer eladó hiányzik a boltokból (hiszen 2015-ben is volt munkaerőhiány, nőtt azóta a forgalom, igaz, a boltszám csökkent).

És a nők boltos munkavilága

A boltos világban kétharmadnál egy csipetnyit nagyobb a nők foglalkoztatási aránya. Ez azért többség, persze messze nem olyan, mint a törvényhozásban. A munkát végző társas vállalkozók között a hölgyek aránya már csak 40% körül izeg-mozog, ami azért a kétharmadnál kevesebb. És így természetesen az alkalmazottaknak a derékhadát ők adják, 70% körüli arány mellett. De hát ők is kevesebben vannak a boltban, mint korábban:

a nők boltos világa

2015

2016

2017

2018

2018/2015

foglalkoztatott nők 

252

250

249

247

- 5 ezer fő

   egyéni vállalkozó

19

17

16

15

- 4 ezer fő

   társas vállalkozó

5

9

8

7

+ 2 ezer fő

   alkalmazott

228

223

221

225

- 3 ezer fő

KSH, foglalkoztatottak száma, érték: ezer fő, 2018: harmadik negyedév

Pedig volt béremelés, nem is kevés

A boltos fizikai dolgozók, mert hogy ők a legfontosabbak, havi bruttó átlagkeresete 2015-ben 148 ezer forint, 2016-ban 161 ezer forint, 2017-ben 191 ezer forint volt, 2018-ban pedig már 217 ezer forintra ugrott, ami 2015-höz képest közel másfélszeres (46,6%) növekedés. De ezek a számok csak a négy főnél nagyobb boltos vállalkozásokra igazak, a statisztika ezt méri (a legkisebbeknél feltételezhetően az átlagnál kisebbek a bérek).

És ebben a statisztikai körben, a négy főnél nagyobb boltos vállalkozásoknál a létszám gyakorlatilag csak keveset változott, a 2015 évi  193 ezer fő 2017-re 202 ezerre emelkedett ugyan, 2018-ban pedig 203 ezer fő ez a mutató, évente mintegy 3 ezer fő mozgását jelenti. És ezek főleg a nagyobb boltos vállalkozásoknál csapódhatott le. 

A boltos eladók bérei között nagy különbségek vannak vállalkozásnagyság szerint.

A legkisebb kisvállalkozásoknál 188 ezer forint, a boltos nagyvállalkozásoknál 248 ezer forint a havi bruttó átlagkereset. Ez azért nagy különbség, 60 ezer forint, van is mozgás az eladók körében a boltok között.

Forrás: blokkk.hu