Embertelen körülményeket és végkimerülésig dolgozó köztisztviselőket talált Szél Bernadett, amikor a héten szétnézett a nyugdíjfolyósítónál – írja a Népszava.

A Magyar Államkincstár nyugdíjfolyósító részlegében megkapták az utasítást, hogy meg kell szüntetniük 123 státust, nem számít, hogy üres vagy betöltött a munkahely. Azt nem is kérdezte a kormány, vajon szakmailag indokolt-e elküldeni onnan is embereket, ahol már eddig is óriási volt a munkaerőhiány, így aztán most utólag próbálják kitalálni az új mérethez igazodva a feladatok elosztását. Mindezt a szervezet különböző szintű vezetői mondták ki Szél Bernadett kérdéseire válaszolva, aki élve képviselői jogával, látogatásra jelentkezett be a héten a NYUFIG Váci úti irodaházába. A független képviselő tipikus női munkahelyeket látogat sorra, hogy rálátása legyen, milyen munkakörülmények között dolgoznak ma Magyarországon az asszonyok és hogy a központi államigazgatásban milyen viszonyokat eredményezett az ésszerű magyarázat nélkül kihirdetett létszámleépítés. Egy levegőtlen üvegkalitkában érezte magát – nyilatkozta a Népszavának a Váci úti szocreál toronyházban tett látogatás után Szél Bernadett, aki szerint különösen nyáron ebben az épületben lehetetlenek a munkakörülmények.

 De azt is elmondták neki, hogy nem a meleg miatt járnak hajnali 5-fél 6-ra dolgozni az alkalmazottak, hanem mert

napi 12 órás munkával sem lehet időben végezni a feladatokkal, olyan kevesen vannak, ráadásul a túlórákat nem fizetik ki nekik.

A politikus megdöbbenve hallotta, hogy mégis van olyan osztály ezen a területen, ahonnan 13 embert kellett elküldeni. Minden asztalon ott állt valamilyen hideg ebéd – sorolta lapunknak a látottakat -, vagyis arra sem tudnak időt szakítani az asszonyok, hogy elmenjenek megenni délben egy tányér levest.

Az irodákban és sok emeleten a folyosókon is rendszerezett halmokban állnak azok az akták, amelyeket nem tudtak időben feldolgozni, a halaszthatatlanokat előre veszik, de megoldhatatlannak látszik, hogy valaha egyszer utolérjék magukat.

 A dolgozók kivétel nélkül panaszkodtak neki a körülményekre, de leginkább mégis arra, hogy

belepusztulnak a rengeteg munkába.

Nem egyszer járt már itt a rohammentő – tették hozzá. Szél Bernadettnek megmutatták azt is, hogy nyugdíjas szervezetek tagjai és diákmunkások megfeszített tempóban végzik a régi akták digitalizálását, szinte fillérekért. A képviselő egy 84 éves dolgozóval is találkozott ebben a „külsős” csoportban, s megtudta, hogy 30 kilométer hosszan lehetne egymás mellé rakni a régi papírokat.

Most ezek beszkennelésének felénél járnak. A független képviselő a napokban kikéri a nyugdíjfolyósító bér és létszámadatait, szót kér a parlamentben és blogján is megírja tapasztalatait, mert azt vallja, mindenkinek meg kell ismerni a közszféra sok helyen embertelen munkakörülményeit. Közben pedig tervezi további női munkahelyek meglátogatását.

Forrás: Népszava