Minden eddiginél magasabb szintre ért a munkavállalói bizalmi index szeptemberben, a 71 pontos érték éves alapon 1, az előző negyedévhez képest 2 százalékpontos emelkedés - BNP Paribas Cardif biztosító. Kiss Márk István, a biztosító vezérigazgatója rámutatott: az újbóli elhelyezkedés megítélésével kapcsolatos optimizmus is meredeken emelkedett az elmúlt időszakban, a két évvel ezelőtti 41, illetve a tavalyi 50 után idén szeptemberben már 56 ponton állt – olvasható az mfor.hu cikkében.

A mérőszám azt fejezi ki, hogy egy 100 pontos skálán a munkavállalók mennyire bíznak abban, hogy jelenlegi foglalkoztatójuk hosszú távon is munkalehetőséget biztosít majd számukra. Az 1200 ember személyes megkérdezésén alapuló felmérés figyelembe veszi azt is, hogy az alkalmazottak milyen lépéseket tennének munkahelyük megtartása érdekében, amennyiben az veszélybe kerülne.

A megkérdezettek körében 92 pontot mértek azzal kapcsolatban, hogy mennyire bíznak a jelenlegi munkahelyük fennmaradásában. Az elmúlt egy évben 90 és 93 pont között ingadozott ez az érték, a korábbi években ugyanakkor nemcsak, hogy erősen ingadozott, de többször is 80 pont alá zuhant.

A megkérdezett férfiak 79, a nők 74 százaléka érzi úgy, hogy állása több mint öt évig megmarad, illetve a férfiak 75 százaléka és a nők 72 százaléka biztosnak látja saját pozícióját mostani munkahelyén.
A legbizakodóbbak a harmincasok voltak,

ennél a korosztálynál 75 pontot, a 18-29 éveseknél 69 pontot, a 40-49 éves korosztálynál 71 pontot, míg az 50-59 éves korcsoportnál 69 pontot mutat a felmérés, a 60 felettieknél pedig 63 pontot regisztráltak. Az új állás keresésével kapcsolatban megfigyelhető, hogy a kor előrehaladtával csökken az optimizmus:

a 18-29 és a 30-39 éves válaszadók 48-48 százaléka, a 40-49 évesek 38 százaléka, a 50-59 évesek 33 százaléka érzi úgy, hogy könnyen vagy nagyon könnyen találna magának új, a szakmai képzettségének megfelelő állást.

Az idősebbek munkavállalói hozzáállását a későbbiekben javíthatja, a kormány ugyanis további eszközökkel segítene leküzdeni a munkaerőhiányt – ennek pedig központi eleme lenne az idősebb korosztály bevonása is. Varga Mihály szerint a munkában álló nyugdíjasok mostani, mintegy 30-40 ezres számát akár tízszeresére is lehetne növelni, mivel a munkaadóknak 2019. január elsejétől semmilyen közterhet nem kell majd fizetniük a nyugdíjasok foglalkoztatása után. A miniszter szerint elsősorban az idősebb generációnál, a fiatalabb korosztálynál és a szülőképes korú nőknél van lehetőség a foglalkoztatás bővítésére, de létszámtartalékot jelenthetnek a most még munkanélküliek és a közfoglalkoztatottak is.

A pénzügyminiszter szerint irreális, hogy elérjük Csehország foglalkoztatási szintjét, ez Magyarországon azt jelentené, hogy 5 millióra nőne a munkában állók száma, azaz 500 ezer dolgozóval emelkedne a mostani mintegy 4,5 milliós dolgozói létszám. Hozzátette: az országban már 80 ezerre rúg a bejelentett üres állások száma. 

Forrás: mfor.hu