A digitalizált gépek már 2025-ben több munkafeladatot látnak majd el, mint emberek, mutat rá a davosi Világgazdasági Fórum tanulmánya. Míg a digitalizálás rengeteg munkahelyet tesz feleslegessé, ugyanakkor még többet hoz létre – csak fel kell készülni azok betöltésére – írja a Piac és Profit.

 A tanulmány elkészítéséhez személyzeti és vállalati stratégia-menedzsereket kérdeztek meg 20 iparosodott és fejlődő országban, amelyek összességükben a világ gazdasági teljesítmények 70 százalékát adják. A válaszok szerint 2022-ig az automatizált folyamatokat irányító gépek (robotok) és algoritmusok révén ezekben az országokban 75 millió munkahely vész el, ugyanakkor 133 millió új típusú munkahely keletkezik.

 Egy két évvel korábbi, hasonló felméréshez viszonyítva az tűnik ki, hogy

a digitalizálás a korábbinál becsültnél jóval több munkahelyet generál,

mert a gazdaság egyre jobban megérti az átállás nyújtotta lehetőségeket. Elsősorban keresettek lesznek az adatelemzők, a szoftver-fejlesztők, az e-kereskedelem és a közösségi média szakértői.

Hasonlóan nő majd az olyan munkahelyek száma, mint az eladási- és marketing-menedzserek, innovációs fejlesztők, ügyfél-tanácsadók. Ugyanakkor

feleslegessé válnak hagyományos irodai munkák, ahol az adatgyűjtés- és feldolgozás áll a középpontban.
Jelenleg a munkák 71 százalékát végzik emberek és 29 százalékát gépek, 2022-re 58:42 százalékra alakul ez az arány, míg 2025-re már az algoritmusokkal működő gépek kerülnek fölénybe:

azok végzik a munkák többségét, 52 százalékát. Az átalakulás nélkülözhetetlenné teszi a munkavállalók tovább- illetve átképzését.

A szakértők úgy látják, hogy míg az alapjövedelem belátható időn belül nem vezethető be, arra lenne mód és szükség, hogy állami alapokból finanszírozzák a képzési folyamatokat. Nélkülözhetetlen az is, hogy az iskolai oktatást a jövő igényeinek megfelelően alakítsák és digitális területen tovább képezzék a pedagógusokat.

A vállalkozások 83 százaléka már olyan új munkatársakat igényel, akiknek ma is vannak ismereteik a Big Data és az AI alkalmazásában, kezelésében. Ugyanakkor a cégek egyre inkább szerződéses alkalmazottakat keresnek, szabadfoglalkozásúkat, vagy partner-vállalkozásokat, akikre rábízhatják ezeket a feladatokat.

Mindez azt jelenti:

egyre ritkább lesz a megszokott lehetőség, hogy valaki egy vállalkozásnál dolgozza végig az életét.

Aki nem kíván, vagy nem tud átállni az új munka- és a technológia-világra, az el fogja veszíteni a munkahelyét. A megkérdezett menedzserek 54 százaléka szerint az átállás nem megy majd elbocsátások nélkül.

Forrás: Piac és Profit