A fiatalokat leginkább az elhivatottság, a felfedezés izgalma vonzza a tudományos pálya felé, ugyanakkor éppen a pályakezdő, 35 év alatti kutatók látják a legbizonytalanabbnak a jövőjüket – ez az egyik legfontosabb megállapítása annak az MTA által kezdeményezett felmérésnek, amely a teljes magyar tudományos életre kiterjedt. A jelentést 1760 megkérdezett válaszait értékelve készítette el kilenc fiatal kutató. Közülük ketten, Neumann Eszter, az MTA TK Kisebbségkutató Intézet tudományos segédmunkatársa, Toldi Gergely, a Semmelweis Egyetem tanársegéde, valamint Pósfai Mihály, az MTA rendes tagja, a fiatal kutatók helyzetével foglalkozó, Lovász László által létrehozott eseti bizottság elnöke foglalta össze az mta.hu számára a kutatási jelentés néhány főbb pontját. A dokumentum a beszélgetés után teljes terjedelmében olvasható.

 Az MTA 188. közgyűléséhez kapcsolódva, 2017-ben rendezték meg először a Magyar Tudományos Akadémián a Fiatal Kutatók Fórumát. Majd idén márciusban tették közzé azt az Önök által összeállított kérdőívet, amelyben felmérik a 45 évnél fiatalabb kutatók helyzetét és véleményét. Mi volt vele a céljuk, és kik töltötték ki a kérdőívet?

Neumann Eszter: A 2017. májusi MTA-közgyűléshez kapcsolódó Fiatal Kutatók Fórumát követően fogalmazódott meg a gondolat néhányunkban, hogy készítsünk egy felmérést a 45 évnél fiatalabb kutatók helyzetéről, szakmai kihívásaikról és a fiatalokat sújtó legfőbb strukturális és intézményi jellegű problémákról. Mi magunk is érintettek vagyunk. A A fiatal kutatók helyzetéről szóló jelentés itt olvasható felmérést és az elemzést kilenc különböző tudományterületről érkező fiatal kutató végezte önkéntes munkában, nagyon pozitív tapasztalat volt a közös munka. Ez a helyzetfeltárás is része volt a Fiatalok Akadémiáját előkészítő munkánknak. Számunkra is meglepő módon az online kérdőívre nagyon sok válasz érkezett, közel 1800-an töltötték ki. Ez tehát nem egy reprezentatív mintavétellel készült felmérés, ugyanakkor a válaszadók magas száma lehetővé teszi megalapozott következtetések levonását. A válaszolók túlnyomó többsége az akadémiai intézményekben vagy a felsőoktatásban dolgozik. Az eredmények tehát nem szorítkoznak az akadémiai intézményekre, de a későbbiekben esetleg érdemes lehet külön is elemezni az itt dolgozó fiatal kutatók válaszait.

A válaszok alapján miért választja valaki manapság a kutatói pályát?

Toldi Gergely:

Legnagyobb arányban az elhivatottság, a tudományos felfedezés izgalma vonzotta a fiatal kutatókat pályájukra.

A kutatási eredmények hasznosíthatósága, a tudás továbbadásának lehetősége szintén fontos szempont volt.

És miért hagyja el?

Toldi Gergely:

A pályaelhagyásban a legjelentősebb tényezőt az alacsony oktatói-kutatói fizetések, valamint a kutatási források és az infrastruktúra hiányosságai jelentették. Fontos volt emellett a túlzott adminisztrációs és oktatási terhelés is.

Jellemző-e, hogy kik között és mely tudományterületen a legnagyobb a pályaelhagyók aránya?

Toldi Gergely: Szomorú eredménye a kérdőívnek, hogy

a pályakezdő, 35 év alatti kutatók látják a legbizonytalanabbnak a jövőjüket, és ők tervezik legkomolyabban a pálya elhagyását, illetve a kivándorlást.

A pályakezdő kutatók támogatására, mentorálására tehát kiemelten figyelni kellene.

A többi tudományterülettel összehasonlítva az orvosi terület kutatói tartották a legvalószínűbbnek, hogy öt éven belül külföldre költöznek. Ebben szerepük lehet az egészségügyben, a klinikai munka során tapasztalt viszonyoknak is, bár erre a kérdőívben külön nem kérdeztünk rá.

Milyen intézményi lépések növelnék a pálya vonzerejét?

Neumann Eszter:

A versenyképes fizetések mellett sokan jelezték, hogy a kutatói infrastruktúra fejlesztése, korszerűsítése is elengedhetetlen volna.

Emellett talán minden további fejlesztés alapja egy kiszámítható kutatói életpályamodell kidolgozása lenne, amely világosan és következetesen lefekteti az előmeneteli követelményeket, és perspektívát ad a szakmai előrelépésre. A fiatal kutatók jelentős része ugyanis pályázatról pályázatra él, és határozott idejű szerződésekkel van foglalkoztatva. Sokszor ez a bizonytalan helyzet vezet a pályaelhagyáshoz. A munkahelyi támogató programok közül a konferencia-részvételek fokozottabb támogatására, a pályázás és pályázatmegvalósítás professzionális segítésére, valamint a nemzetközi publikációkkal összefüggő anyagi és szakmai támogató programokra volna a legnagyobb igény.

Pósfai Mihály: A válaszokból kirajzolódó problémákat magamban két csoportra osztottam: vannak, amelyek „magunk között”, azaz a kutatói társadalmon, intézményeken belül megoldhatók, vagy legalábbis csökkenthető a jelentőségük, és vannak, amelyeket elsősorban külső tényezők okoznak. Az első csoportba tartozik, hogy milyen a munkahelyi légkör, hogy kihasználja-e a témavezető a doktoranduszt, hogy mennyire figyelünk oda a pályázati eredmények megfelelő kommunikációjára, és még lehetne sorolni – ezekre például egy jövendőbeli Fiatalok Akadémiája felhívhatja a figyelmet, és ezzel akár segíthet is a helyzet javításában. A másik csoportba tartoznak az alacsony bérek vagy az elképesztő mértékű bürokratikus teher (aminek forrása, feltételezem, a kutatókkal szembeni bizalmatlanság) – ilyesféle problémákra legfeljebb felhívhatjuk a döntéshozók figyelmét, de a megoldásuk kulcsa többnyire az intézményeken kívül keresendő. A válaszok alapján kijelenthető, hogy a fiatal kutatók kiszámítható kutatói pályaívet és stabil, megbízható intézményi környezetet szeretnének.

Kitértek a női kutatók helyzetére is. A válaszok alapján melyek a leggyakrabban említett problémák, nehézségek?

Neumann Eszter: Az Akadémia eddig is fontos lépéseket tett a kutatónők támogatására, azonban ezek elsősorban a pályájuk közepén járó kutatónőket támogatják, holott az életpálya teljes ívében szükség volna az egyes életszakaszoknak megfelelő támogató programokra.

A kutatónők hátrányait jól jelzi, hogy a nem reprezentatív mintánkban a harmincas éveikben járó férfiak közül jóval többen töltenek be vezető pozíciót, többüknek van magasabb tudományos fokozatuk, mint a nőknek.

A női válaszadók 28%-a mondta azt, hogy érte már hátrányos megkülönböztetés a tudományos pályafutása során.

Ugyan nem csupán a kutatónőket érinti, de idetartozik a család, a gyermekvállalás és az oktatói-kutatói munka összeegyeztetésének kérdésköre is. A gyermekes válaszadók 22%-a, többségében nők, jelezték, hogy érte őket a gyermekvállalás miatt negatív megkülönböztetés. A fizikai és műszaki tudományok területén a női válaszadók több mint fele élt meg ilyen típusú munkahelyi diszkriminációt. Ezen a területen tehát mindenképp van teendő, az egyes tudományterületeken érvényes ki nem mondott játékszabályokon, intézményi kultúrán kéne következetesen változtatni.

A családosok esetében fontos probléma a gyermekfelügyelet megoldása a gyerekek betegsége, a szünidő időszakában vagy az intenzív pályázatírás, konferenciák, külföldi utak esetén. A családosok támogatásának egyik fontos iránya a rugalmas munkaidő és munkavállalási formák bevezetése volna. Sokan kiemelték, hogy óriási segítség volna a gyermekfelügyelethez kapcsolódó infrastrukturális támogatás, például munkahelyi babaszoba, bölcsőde, óvoda. Talán az első fontos szimbolikus lépés a tudományos rendezvények baba- és gyermekbaráttá tétele lehetne.

Jelentésük végén több javaslatot is megfogalmaztak. Ezek közül melyeket tartják a legfontosabbnak?

Neumann Eszter: Nem beszéltünk még a pályázati rendszerrel kapcsolatban megfogalmazott kritikákról és javaslatokról. Például fontos lenne, hogy minden pályázati felhívás tartalmazza az értékelési szempontokat, hogy az egyes szempontok milyen súllyal esnek latba a bírálati folyamatban, továbbá az is, hogy minden pályázó kapjon konstruktív értékelést a benyújtott pályázatáról, akár nyert a pályázata, akár nem.

Mi az, ami a leginkább meglepte a felmérést végző kutatókat?

Toldi Gergely: Számomra meglepő volt, hogy

a fiatal kutatók 60%-a nem volt hosszabb külföldi tanulmányúton.

Szinte minden tudományterületen elengedhetetlen a külföldi tapasztalat a sikeres kutatáshoz. Ennek tükrében ez az arany sajnálatos módon nagyon magas.

Neumann Eszter: Őszintén meglepett, hogy milyen sokan kitöltötték a kérdőívet, noha az Akadémia közestületi levelezőlistáján kívül csak a saját levelezőlistáinkon terjesztettük a felhívást. Úgy tűnik, hogy hiánypótló ez a kezdeményezés, nagyon sok mondandójuk van a fiataloknak, a nyitott kérdésekre is bőségesen érkeztek sokszor indulatos, megrázó válaszok. Úgy tűnik, hogy ezekről a kérdésekről nemhogy nincsen közbeszéd, de nincsenek igazán olyan alkalmak, fórumok, ahol ezeket a problémákat felszínre lehetne hozni és meg lehetne vitatni.

Mi lesz a kutatási jelentés további sorsa?

Pósfai Mihály: Az MTA honlapján is olvasható teljes változat mellett a szerzők egy rövidített összefoglalója megjelenik a Magyar Tudományban. Felmerült az az ötlet is, hogy évente monitorozni kellene a változásokat, érdemes lenne rendszeresen felmérni a fiatal kutatók helyzetét – de erről még nem született döntés.

Több külföldi akadémia mellett működik „Fiatalok Akadémiája” vagy hasonló célokat szolgáló szervezet. Mikor alakulhat meg idehaza a Fiatalok Akadémiája?

Pósfai Mihály: Fontos megjegyezni, hogy bár jórészt ugyanazok a fiatalok szorgalmazzák a Fiatalok Akadémiája létrejöttét, akik a kérdőív elkészítésében és értékelésében is részt vettek, a Fiatalok Akadémiájának ügye alapvetően független a kérdőívtől. Ahogy említette, ilyen szervezet a legtöbb európai országban már működik. Máshol is gond az akadémikusi kör elöregedése. Manapság a kutatás feltételei, a kutatók munkáját meghatározó tényezők rendkívül gyorsan változnak, így nem csoda, ha az idősebb korosztály nem feltétlenül tájékozott a fiatal kollégák gondjaival kapcsolatban. Fontos tehát a „szenior” Akadémia számára is, hogy létrejöjjön egy kiváló fiatal kutatókból álló szervezet. A Fiatalok Akadémiája iránti igény tehát megvolt már a kérdőív szerkesztése előtt is; a felmérés legfeljebb felgyorsítja a folyamatokat, mivel az eredményei egyértelműen arra utalnak, hogy a fiatalok részéről is erős igény mutatkozik egy saját szervezet létrehozására. Jelenleg ott tartunk, hogy megalkottunk egy alapszabály-tervezetet, amit az MTA elnöke és jogi szakértői fognak véleményezni. A módosítások után ez az alapszabály a Közgyűlés elé kerülhet, és reméljük, hogy 2019 májusában hivatalosan is meg tud alakulni a Fiatalok Akadémiája.

Fiatal kutatók Magyarországon Felmérés a 45 év alatti kutatók helyzetéről, karrierterveiről, nehézségeiről. A kutatási jelentés itt olvasható.

Fiatal kutatók Magyarországon – a jelentés bemutatása a Magyar Tudomány Ünnepén

Időpont: november 13. 14.00 óra

Helyszín: MTA Székház, Felolvasóterem

14.00–14.45: Hol a határ? A fiatal kutatók helyzete Magyarországon (Dékány Éva)

14.45–16.00: Fórum a felmérés eredményeiről a felmérés készítőinek részvételével (moderátor: Pósfai Mihály, a Fiatal Kutatók Eseti Bizottság elnöke)

További információ

Neumann Eszter:
06-70-206-5759
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Pósfai Mihály: 
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Toldi Gergely:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
06-20-436-7181

 A felmérést készítették:

Alpár Donát (Semmelweis Egyetem)

Barnaföldi Gergely Gábor (MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont)

Dékány Éva (MTA Nyelvtudományi Intézet)

Kubinyi Enikő (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Máté Ágnes (MTA BTK Irodalomtudományi Intézet)

Munkácsy Balázs (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Neumann Eszter (MTA TK Kisebbségkutató Intézet)

Solymosi Katalin (Eötvös Loránd Tudományegyetem)

Toldi Gergely (Semmelweis Egyetem)

Forrás: MTA

Hozzászólok a Facebookon

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!