A tananyag visszavágását, a kötelező tárgyak számának csökkentését és a NAT-tervezetről szóló nyilvános vitákat kér a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), amely vasárnap tette közzé véleményét az új alaptanterv tervezetéről.

„A PDSZ felhívja mind az alkotók, mind pedig az oktatásirányítás figyelmét arra, hogy a tervezet készítésekor a nyilvánosság szokatlan és teljes kizárása nem szolgálhatta és szolgálja sem a dokumentum minőségének, sem a NAT társadalmi elfogadottságának az ügyét” – olvasható a szakszervezet állásfoglalásában.

Hozzáteszik: tiltakoznak az ellen, hogy

az amúgy is titokban készülő tervezet társadalmi vitájára mindösszesen egy hónap jusson, méghozzá éppen a tanév kezdetének időszakában, amikor a pedagógusok nyilvánvalóan nem tudtak időt szakítani a dokumentum tanulmányozására. A szakszervezet arra szólítja fel a minisztériumot, hogy a következő hónapokban szervezzenek országjárást, rendezzenek nyilvános vitákat, műhelymunkákon ismertessék a NAT-tervezet készítőinek elképzeléseit és gyűjtsék be az érintettek javaslatait.

A PDSZ úgy látja, hogy a tervezet készítői” alapos munkát végeztek a saját pedagógiai koncepciójuk alapján, ám az alapvetően ismeretközpontú megközelítés összességében már nem tekinthető modernnek. Az elkészült anyag egyik szembetűnő sajátossága éppen az, hogy különösen a preambulumban hangoztatott korszerű elvek, és az egyéb fejezetekben kirajzolódó tartalmak és struktúra között komoly ellentmondás feszül, melyet fel kellene oldani az előző javára”.

A PDSZ országos választmányának tagjai szerint a NAT-tervezet

alkalmatlan arra, hogy az utóbbi évtizedekben szélsőségesen differenciálódó magyar társadalom minden tagja számára alkalmazható, befogadható legyen, ezért a tartalmak további visszavágását és erre épülve olyan alternatív dokumentum kidolgozását kérjük, amely képes alkalmazkodni a magyarországi viszonyokhoz.

Ezért azt javasolják, hogy az intézmények szabadon felhasználható óráinak számát (vagyis amelyet az iskolák bármilyen tantárgy óraszámának emelésére, illetve az órarendben eredetileg nem szereplő, de akkreditációt kapott tantárgy bevezetésére fordíthatnak) legalább tíz százalékkal növeljék.

A szakszervezet szerint újra kellene gondolni a tervezett tantárgyi struktúrát is,

csökkenteni kell mindazon tantárgyak számát, amelyhez hiányoznak a megfelelő feltételek és a valós társadalmi igény, és növelni javasoljuk a nem tantárgyszerű tanórák, foglalkozások számát azért, hogy markánsabban megjelenhessenek a kreatív, élményszerű tanulás keretei a jövő iskoláiban. Javasoljuk, hogy a tanulók túlterhelésével kapcsolatban, s ebből levezetve a csökkenteni kívánt tárgyakról, szervezett formában kérjék ki a szakma, a szülők, és a tanulók véleményé.

Forrás: eduline.hu

Hozzászólok a Facebookon

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!