Viszonylag kevesen választják az Egyesült Államokban a csillagászatot hivatásuknak, és bár rendkívül hosszú tanulmányokat kell folytatni hozzá – a munkahelyek nagy részéhez doktori képzés szükséges –, azonban a szövetségi kormányzatnál dolgozók fizetése akár hat számjegyű is lehet - írja az Origo.hu.


Kathryn Johnston hét évesen látta a Csillagok háborúja című filmet, ami végérvényesen megváltoztatta az életét, bár gyerekként még asztronauta szeretett volna lenni, felnőttként már a Columbia Egyetem Csillagászati Tanszékének csillagásza, kutatója és tanára, és mindeközben saját kutatást végez a sötét anyag jelenlétéről a galaxisban.

A csillagászathoz elengedhetetlen a Phd képzés, valamint a matematikai szaktudás.

„Rendkívül mobilnak kell lenni" – nyilatkozta Johnston a MarketWatch-nak, majd hozzátette, hogya doktori fokozattal rendelkező csillagászok gyakran professzorként vagy kutatóként dolgoznak tovább olyan intézetekben, mint amilyeneket a NASA tart fönn.

A Munkaügyi Statisztikai Hivatal becslése szerint körülbelül 2 ezer csillagász dolgozik az USA-ban. A legmagasabb fizetést azok kapják, akiket a kormányzat alkalmaz: 138.440 dollár (39,4 millió forint) az éves fizetésük.

Azok, akik számottevő matematikai ismeretekkel rendelkeznek, potenciálisan nagyobb az esélyük egy-egy jobb állásra. Johnston elmondta, hogy elégedett a fizetésével, de tisztában van vele, hogy ennél többet is kereshetne.

Az amerikai csillagászok átlagos éves fizetése 109.560 dollár (31,1 millió forint) évente, legalábbis a Munkaügyi Statisztikai Hivatal adatai szerint.

Johnston hozzátette, hogy a csillagászokról kialakult kép, miszerint folyton a teleszkópot nézik pontatlan, a tipikus csillagászati részlegnél „sok ember van, akik bámulják a számítógépet és elemzéseket készítenek".

A verseny ugyanakkor igen kiélezett, nagyon fontos a saját kutatás"
– fejtette ki, majd hozzátette, hogy ez a munka állandó kihívással jár, egyben rendkívül inspiráló is.

Forrás: Origo.hu