Az Ausztriában dolgozóknak munkajogi tanácsadást biztosító szakszervezeti irodákhoz többen azért fordulnak, mert abbahagynák a határon túlra ingázást, vagy mert itthon vállalkozásba fognának, vagy mert nyugdíjba készülnek - írja a kisalfold.hu.



– Az osztrák munkaügyi szervek, szakszervezetek és mi is arra számítunk, hogy a továbbiakban is nő az Ausztriában dolgozó honfitársaink száma. Jó részük azonban nem tervezi, hogy elhagyja az országot, azaz nem költözik el innen, inkább naponta, hetente ingázik – mondta el Horváth Csaba, a Magyar Szakszervezeti Szövetség tisztségviselője, a Fairwork program projektmenedzsere tapasztalataik alapján.

Ugyanis nyugat-dunántúli irodáikban munkajogi tanácsokat adnak Ausztriában dolgozóknak. Szerinte nem kockázatos azt jósolni, hogy a Nyugat-Dunántúlon önmagát gerjesztő folyamattá válik a határon túlra ingázás. Akik már átjárnak szomszédainkhoz, jellemzően őszintén beszélnek helyzetükről itthoni ismerőseiknek. Reális képet adnak, a kellemetlenségeket se hallgatják el, de így is sok jót mondanak, a fizetés pedig jelentős ösztönző.

– Felmérésünk szerint azok, akik visszatérnének a hazai munkaerőpiacra, itthon vállalkozásba fognának. Igénylik, hogy tanácsadással segítsük őket – jegyezte meg az érdekvédő. Szerinte azokat, akik így döntenek, nem az osztrák munkajogi szabályok motiválják, de az Ausztriában dolgozó magyarok kétségtelenül nehezményezik, hogy 12 órás is lehet a napi munkaidejük. Szomszédainknál hamarosan lép életbe ez a szabályozás, egy-egy munkanap hosszabb lehet a szokásosnál, míg cserébe később rövidebbekre osztják majd be a dolgozókat.

Ám ehhez nem szoktak hozzá az ingázók, ez felboríthatja családjaik rendjét. S nekik még a munkaidő vége után kell Magyarországra hazaautózniuk, így a megnyúló műszakok különösen érzékenyen érinthetik őket. Azt is meg kell jegyeznünk ugyanakkor, hogy a magyarországi munkahelyeken már régóta lehetséges a 12 órás munkanap, főleg olyan vállalkozásoknál, amelyek munkaidőkeretet alkalmazhatnak.

Horváth Csaba abban bízik, hogy a szabályváltozás után Ausztriában több cégnél olyan egyezségre jutnak a szakszervezetek, mely szerint a munkaadó az emberei megtartása végett nem alkalmazza a 12 órás beosztást. Tanácsadásaikon emellett még gyakori kérdés a nyugdíjazás. Ugyanis többen, akik már két-három évtizede a határon túlra ingáznak, elérik a nyugdíjkorhatárt az osztrák szabályok szerint, itthon viszont még nem.

Érdekükben a szakszervezet a Nyugat-Dunántúlon az elkövetkezőkben igyekszik több településen tanácsadó napot szervezni, hogy ügyük intézését segítse.

Forrás: kisalfold.hu