15-20 százalékos leépítés várható januártól a központi közigazgatásban a kormány bürokráciacsökkentő intézkedéseinek részeként – közölte a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely a keddi kormányinfón. Az intézkedés a minisztériumokban és a kapcsolódó intézményekben dolgozó, összesen 14 ezer ember egy részét érintheti - írja a HVG.hu.



A miniszter szerint az erről szóló kormánydöntés még nem született meg, ezért a szám az ő becsléseit tükrözi. Úgy tudjuk, a lépésről még az érintettekkel sem egyeztetett a kormány.

Gulyás a leépítést azzal indokolta, hogy a kormány célja a jobb minőségű, digitális alapú közszolgáltatás, és a leépítés úgy is megvalósulhat, hogy a nyugdíjba vonulók helyett nem vesznek fel dolgozót.

A jelek szerint ez a sötét oldala annak az ígéretnek, amelyet a jövő évi költségvetés benyújtásakor tett a kormány. Ezt erősíti, hogy Gulyás azt is kiemelte: a lépéssel a célja nem a költségvetési megtakarítás, hiszen „minőségi bérfejlesztésre, rugalmasabb bérgazdálkodásra” adhat alkalmat.

Június közepén Varga Mihály pénzügyminiszter arról beszélt, hogy jelentősen emelik ezeknek a dolgozóknak a bérét. Az akkori egyeztetésből kiderült, hogy az emelés fedezeteként félretett összeg 25-30 százalékos béremelést tesz lehetővé. Az emelés pontos részleteket, így a jogállás szabályozását is ősszel tisztázzák le.

Forrás: HVG.hu