Hétmillió brit munkáját vehetik el a robotok, cserébe 7,2 millió munkahelyet teremthetnek – a PricewaterhouseCoopers (PwC) elemzése szerint a robotizáció három hulláma során egyre több területen válthatja ki a humán erőforrásokat a mesterséges intelligencia. 

Változó, hogy ez országonként hány embert érinthet: míg Finnországban a dolgozók körülbelül 22 százalékát válthatja ki egy robot a munkahelyén, Szlovákiában a 2030-as években ez az arány akár 44 százalék is lehet. A szlovén és litván munkavállalók is aggódhatnak, ez a két ország áll ugyanis a dobogó második két helyén – Magyarországot a kutatás nem vizsgálta. Jellemzően ott bízhatnak több munkát robotkezekre, ahol erősebb az ipar, a szolgáltatási szektorban kevésbé automatizálható munkák adódnak. A gyári munkások hatvan százalékát válthatja ki a robot-munkaerő a 2030-as évekre, őket az ügyintézők követik, de érdekes módon a képzett mezőgazdasági munkások biztonságban lesznek, itt csak az állások húsz százalékában segíthet be a technika.

Három hullám

A PwC szerint a robotmunkások három hullámban fognak támadni. Az első, az algoritmus kora már meg is kezdődött, sőt javában benne járunk: egyre több egyszerű számítást és adatelemzést bízunk a mesterséges intelligenciára, a gazdaságban pedig széles körben alkalmazunk algoritmusokat. 
Az elemzők szerint ezt követi majd az augmentációs hullám: ekkor már az egyszerűbb adminisztratív feladatokat is robotok látják majd el, de mesterséges intelligencia kezeli majd az ügyfelekkel való kommunikációt is

– ezzel kísérletezik mostanában a Google is a Duplex névre hallgató robotasszisztenssel, amely robotként is határozza meg magát, amikor bemutatkozik, mert laza stílusa miatt sokan embernek hiszik. 

A harmadik lépcsőfok az autonómia hulláma: ez az elemzők szerint a 2030-as években köszönt be, ekkor a robotok már a komolyabb kézügyességet és problémamegoldó képességet igénylő munkákat is átvehetik,

emellett egyre nagyobb teret kapnak majd az önvezető autók is. Az autonóm hullám beköszöntével, vagyis a 2030-as évekre a szállítmányozási és raktározási iparban több mint a munkások fele lesz majd robot.

Elveszik a munkánkat, de adnak helyette másikat

Bár riasztónak tűnhet, hogy idővel ennyi munkát vesznek át a robotok, John Hawksworth, a PwC vezető gazdasági elemzője szerint Nagy-Britanniában a folyamat eredményeképpen ugyan hétmillió munkahely szűnik meg, cserébe viszont 7 200 000 új keletkezik majd. Hawksworth arra számít, hogy

a robotizáció hatására csökkennek majd az árak, növekednek a reálbérek, így az emberek többet is költenek majd – vagyis ugyanaz történik majd, mint amit az emberiség már a gőzgép feltalálásakor megtapasztalt.

Kérdés, hogyan tolódnak majd el a hangsúlyok, hiszen az építőiparban csak Nagy-Britanniában hétszázezren veszíthetik el a munkájukat. Az új állásokra nem is itt, hanem például az egészségügyben lehet majd számítani, az elemzők szerint ezen a területen akár egymillióval is többen dolgoznak majd az autonómia korában.

Ereszd ki a GŐZ-t

A PwC a megszűnő munkahelyek okozta problémák elkerülésére azt javasolja, hogy a kormányzatok alkalmazzák a STEAM-megközelítést (Science, Technology, Engineering, Art and Mathemathics), vagyis fordítsanak több figyelmet a tudományra, a technológiára, a műszaki tudományokra, a művészetre és a matematikára, ezekkel a képzési programokkal lehetővé téve, hogy az ember és a robot egymás mellett dolgozhasson. Emellett a cég javasolja a szociális védőháló megerősítését is, hogy azok se kerüljenek lehetetlen helyzetbe, akiknek nehézséget okoz a technológiai váltás. 

Euan Cameron, a PwC mesterséges intelligenciával foglalkozó elemzője szerint kétségtelen, hogy mint minden váltásnak, ennek is lennek vesztesei és győztesei is, azok pedig, akik fejlettebb technikai érzékkel rendelkeznek, jó csapatjátékosok és kreatívak, biztonságban tudhatják a munkájukat, a robotok ugyanis valószínűleg ebben még 2030-ban is gyengébben teljesítenek majd, mint az emberek. Ha pedig valaki mégis elveszítené majd a munkáját, nincs messze a segítség: Finnországban már most is robot segít munkát találni az álláskeresőknek.  

Forrás: qubit.hu

Hozzászólok a Facebookon

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!