Jobbat érdemelnénk, többre vagyunk képesek: sokkal rosszabb a magyar egészségügy teljesítménye, mint amit az ország gazdasági, kulturális fejlettsége lehetővé tenne.
Semmelweis-napon szomorú hír, hogy az elkerülhető halálozás európai 33,1 százalékos mértékéhez képest Magyarországon ez az adat 41 százalék.
Az európai országok sorában az utolsó harmadban kullogunk.
Íme a Eurostat friss statisztikája:
Elkerülhető halálozáson azokat a haláleseteket értjük, melyek meghatározott életkorokban, időben történő, megfelelő orvosi/népegészségügyi beavatkozások alkalmazásával és igénybevételével alapvetően elkerülhetők.
Ez a mutató nemcsak az egészségügyi ellátás, hanem az adott ország egészségpolitikájának minőségét, teljesítményét is jelzi.
Tartalmazza tehát az egészségneveléstől az egészséges életmódon, megelőzésen át a szűrések, a diagnózis felállítása, a kezelés, a gondozás teljes spektrumát, elérhetőségét (térben, időben és lakossági költségvonzat szintjén is), minőségét, biztonságát, hatékonyságát, egyenletességét.
Az orvostudomány, az orvostechnológia ugrásszerű fejlődése, az új, drága diagnosztikus és terápiás eljárások lehetősége, a várható élettartam növekedése a világon mindenütt nagy kihívások elé állítja az egészségügyet, újratervezést igényel az egészségpolitikától. Fokozottan érvényes ez Magyarországra, ahol a rendszerváltás új, eddig ismeretlen helyzetet teremtett, ennek ellenére nem történt meg a tudatos, tervezett rendszerátalakítás.
Sajnos az egészségügy nem kapott prioritást a kormányzati célok között, így érdemi átalakítás helyett sodródást tapasztalunk.
Kapkodó, tűzoltás jellegű intézkedések, az uniós forrásokból jó, de rövid távú, félbehagyott vagy időben el sem kezdett, a források kimerülésével abbamaradó egészségügyi projektek sorát látjuk.
Erős centralizáció irányába terelték a rendszert, a független szakmai szervezetek eddigi sorsa elgondolkodtató: megszüntették azokat az önálló – a politikától és a helyi viszonyoktól független – szakhatóságokat, amelyek a közegészségügyi, járványügyi biztonságért feleltek és hatékony felügyeletet, ellenőrzést biztosítottak. Ezekkel az intézkedésekkel fokozatosan, lépésről lépésre szorították ki a szakmát az irányításból, ellenőrzésből. Beolvasztották a minisztériumba az önálló, hatósági jogkörökkel is rendelkező országos betegjogi szervezetet is.
Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) 2017. április 1-ével mint önálló egészségügyi szakhatóság megszűnt, szétszabdalták, feladatait szétosztották más hivataloknak.
De ugyancsak megszűnt az Országos Közegészségügyi Központ (OKK) és az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) is, ezek jogutódlással az Állami Egészségügyi Ellátó Központhoz (ÁEEK), az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) az Emmihez került. Felszámolták az önálló, hatósági jogkörökkel is rendelkező betegjogi szervezetet is, az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) 2017 óta az Emmi szervezeti egységeként, Integrált Jogvédelmi Szervezet (IJSZ) néven működik.Kritikusan egyenetlen, kiszámíthatatlan, bizonytalan az országban az egészségügyi ellátás színvonala, hozzáférhetősége.Gyakorló orvosként most a napi orvosi gyakorlatban jól látható legsúlyosabb, a biztonságos betegellátást veszélyeztető kritikus pontokat emelem ki.
Ezek:
- az átlátható betegutak hiánya,
- az alap- és járóbeteg-ellátás elégtelensége,
- a sürgősségi ellátás túlterheltsége, szakemberhiánya,
- a várólisták egyenetlensége,
- a kórházi struktúra széttagoltsága,
- a köz- és magánellátás viszonyának rendezetlensége.
Az egész rendszerben hiányzik
- a korrekt szakmai szabályozás,
- a szakmai protokollok, minimumfeltételek aktualizálása, betartatása,
- az egységes szakmai ellenőrzés,
- a minőségi indikátorok követése, nyilvánosságra hozatala.
Ezek azok az okok, amelyek miatt a magyarországi egészségügyi ellátás jelenlegi rendszere mind a betegek, mind az egészségügyi dolgozók számára kiszámíthatatlan, kaotikus, kiszolgáltatott helyzetet teremt.Új kormányzati szakasz indult, új vezetőkkel. Egyelőre nem sokat tudunk, de például nemzeti népegészségügyi programok indításáról már kaptunk hírt.Igen, ezek valóban fontos feladatok – bár a kidolgozásukra kapott három hét kissé kevésnek tűnik... De itt sem látom az átfogó szemléletet, hiányzik a megtervezett prioritások rendszerbe illesztése.Nem adnak okot az optimizmusra az előzmények sem, mert az elképzelés/terv nem új.Nos, egyelőre Madách Imrére hagyatkozom:„Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!”
Forrás: Magyar Narancs
