Kétezerrel kevesebb fizikai munkás dolgozott a boltokban áprilisban, mint év elején. Pedig a boltos bérek is emelkedtek. A létszám a kisebb boltokban zsugorodott. Egyébként a kis- és közepes boltos vállalkozásoknál ugyanannyi a részmunkaidős, mint a nagyláncoknál, és hát ez is munkaerőforrás – írja a Pénzcentrum.

2018 áprilisában a boltok fizikai dolgozóinak havi bruttó átlagkeresete 215 ezer forint volt, előtte 2017 decemberében 206 ezer, egy évvel korábban pedig 187 ezer, tehát emelték a béreket szépen a boltosok is. Hirdették is közben az álláshelyeket, de be kellett rendezkedniük a jelenlegi létszámokra, az ugyanis nem nőtt. (2017-hez képest ugyan a statisztika mutat némi növekedést, de volt egy módszertani váltás is és a KSH annyira nem ajánlja az összehasonlítást, hogy külön is választja a 2018-as és a korábbi adatokat) - emlékeztet a blokkk.com

Évközben csökken a létszám

2018-ban év közben csökkent a boltos fizikai dolgozók létszáma, kétezer fővel: áprilisban kevesebb eladó, pénztáros, árufeltöltő, raktáros dolgozott a boltokban, mint januárban.

És ez a létszámcsökkenés a kisebb boltos vállalkozásoknál figyelhető meg, aminek az oka lehet újabb boltbezárás is, vagy egyszerűen csak annyi, hogy az eladók továbbálltak, jobban fizető munkahelyekre mentek. Vagy a boltos nem tudta őket megfizetni, és leépített, mondjuk például kettőből egyet, és jöhettek a rokonok pénztárba vagy a tulaj maga.

Rögvest meg kell jegyezni, hogy a boltos dolgozók elvándorlásának iránya nem feltétlenül a nagyobb, jobban fizető áruház, hiszen lehet az bármely más területe is a gazdaságnak, mivel a kereskedelem az átlagbéreket tekintve kevesebbet tud adni több más ágazatnál.

A létszámkategóriákat nézve szembetűnő, hogy az év első négy hónapjának boltos létszáma kizárólag az 50 főnél kisebb vállalkozói körben zsugorodott.

Az 50-249 fő közötti létszámsávban és a 250 fő felettieknél nem volt változás, ami azt is jelenti, hogy a megszámlálhatatlanul sok álláshirdetés ellenére nem lehetett létszámot emelni. Egyes nagyláncoknál már persze más lehet a helyzet, hiszen amikor új boltot nyitnak, oda általában a boltos átlagnál jóval nagyobb bérszint mellett azért találnak embert. És nem csak az élelmiszeres, hanem egyes iparcikkes láncok is nyitnak új boltot, ezt azért hozzá kell tenni. Ráadásul vannak az átlagnál jobban fizető magyar boltos vállalkozások is, oda is mehet a vándorló dolgozó.

Jól jön a részmunkaidő is

Az elmúlt napokban felvetődött a részmunkaidős foglalkoztatás kérdése, a szakszervezet szerint ez hátrányos feltételeket jelent a dolgozóknak. Ez már csak azért aggályos értékelés

- írja a blokkk.com, mert a mai munkaerőhiányos világban éppen a részmunkaidős foglalkoztatás lehet az egyik forrása az újabb munkaerőnek.

A részmunkaidő egyébként nagyon is elterjedt foglalkoztatási forma, ha a nemzetközi képet nézzük, a szolgáltatások körében jelentősebb arányban. A hullámzó forgalomhoz például így a legésszerűbb alkalmazkodni - emlékeztetnek.

A munkaerőhiány persze sok mindent felülír. De a nyugdíjasok, diákok, gyermekes családok számára például jó és főleg több alkalmat is kínálhat a munkavégzéshez. Márpedig amikor elfogyott a munkáskéz, amire a kamara elnöke is utalt, ráadásul a kereskedelmet nem is emelte ki, pedig megtehette volna, a munkaerő utánpótlás egyik forrása pontosan a részmunkaidős foglalkoztatás lehet.

Nem minden nyugdíjas bírhat például teljes munkaidőben dolgozni, akkor miért ne próbálkozhasson részmunkaidővel, ami az új adókedvezménnyel különösen megéri majd neki. A diákmunkaerő is így foglalkoztatható az év nagyobb részében, hiszen tanulni is kell, egyébként ők is megkaphatnák azt az adókedvezményt, amit a nyugdíjasok. És a gyermekes családok esetében nem szabad elfeledkezni arról az apróságról, hogy a fő feladat a gyereknevelés, ami azért időigényes foglalatosság, tehát a részmunkaidős foglalkoztatás még családbarát is. És még egy sor más oka is lehet annak, hogy valaki csak részmunkaidős munkát vállalhat.

Nos, úgy tűnik egyébként, hogy a részmunkaidős foglalkoztatással nem csak a nagy, hanem a kis boltosok is élnek, ugyanis 144 ezer boltos fizikai dolgozóból 34 ezer részmunkaidős, és ebből 17 ezer, pontosan a fele a 250 főnél kisebb boltos vállalkozásoknál dolgozik. És a kisvállalkozások kétezer fős létszámcsökkenése a teljes munkaidős foglalkoztatottak számának visszaesését jelentette, a részmunkaidősök létszáma nem változott eddig 2018-ban.

Forrás: Pénzcentrum

Hozzászólok a Facebookon

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!