A dízelbotrány egyelőre nem fenyeget munkahelyeket a Volkswagen (VW) konszernnél - mondta a társaság üzemi tanácsának elnöke kedden a németországi Wolfsburgban működő központi gyártóbázison soron kívül tartott üzemi gyűlésen.

Bernd Osterloh a több mint 20 ezer dolgozó részvételével tartott gyűlésen elmondta, hogy pillanatnyilag az alkalmazottak és a kölcsönzött munkavállalók állását sem fenyegeti a dízelbotrány, és a társaság vezetése mindent megtesz a munkahelyek megőrzéséért.

Ugyanakkor a Bentley-től a Skodáig 12 márkát összefogó csoport legfőbb márkája, a Volkswagen eredményét biztosan rontja a botrány, és ez a fizetésen felül járó bónuszban is tükröződik majd.

A hosszabb távú hatások pedig kiszámíthatatlanok, mert nem látható előre, hogy miként változik a társaság megítélése a vásárlók körében - mondta Bernd Osterloh az üzemi tanács közleménye szerint a nyilvánosság kizárásával tartott gyűlésen, amelyen az új vezérigazgató, Matthias Müller is felszólalt.

A VW világszerte nagyjából 600 ezer embert foglalkoztat, több mint 75 ezret Wolfsburgban.