Fizetős strand és parkoló, 600 forintos lángos, 300 forintos fagyigombóc – erre számítson, aki a Balatonnál nyaral.

A szálláson kívül komoly költségekre számíthat, aki a Balatonnál akarja tölteni a szabadságát: az árak valamelyest nőttek tavaly óta, hiszen

a vállalkozóknak ki kell termelniük a megnövekedett minimálbért, illetve egyes munkakörökbe annyira nincs ember, hogy az ország más vidékeiről nézve elképesztő pénzekért lehet csak alkalmazottat találni.

A pünkösdi hosszú hétvégével lényegében minden vendéglő, presszó, bár, bolt, butik és szálláshely kinyitott, utóbbiak egyelőre előszezoni árakkal dolgoznak, így akad olyan apartman, ahol ezer forint alatt lehet egy éjszakára megszállni. Június közepétől viszont a legolcsóbb helyeken is 2200-2500 forintot kell fizetni személyenként egy éjszakáért, jellemzően nem közvetlen tóparti településeken. A klasszikus balatoni üdülőhelyeken a víztől távoli részeken napi 2500 forintról indulnak a főszezoni személyenkénti árak, ahol relatíve belátható közelségben akadnak strandok, ott 3500 forint/fő/éj az ajánlat, míg a közvetlen vízparti szálláshelyeken 5000-ről indulnak az árak. Természetesen nem a felkapott nyaralóhelyeken, hanem a tó déli oldalának nyugati részén. Ezzel szemben például Siófokon egy apartmanban egy kétágyas szoba medencehasználattal 70 ezerbe is kerülhet. Átlagárakkal számolva egy négytagú család egy hétre 90-150 ezer forintos szállásköltséggel számolhat, s ehhez jön a többi kiadás.

Például a strandbelépő, hiszen feltételezhetően a nyaralás alatt – ha az időjárás is engedi – néhányszor megmártózna a vendég. Aki ha szerencsés, olyan településre utazik, ahol sehol sem kell fizetni a strandokon – például Balatonboglár, Balatonfenyves, Balatonszemes, Balatonkeresztúr, Szántód vagy éppen Zamárdi. A legtöbb üdülőhelyen akadnak ingyenes partszakaszok. A klasszikus strandokon azonban szinte mindenütt belépőt kell váltani: a legolcsóbban a balatonszepezdi víriuszi strandra lehet bejutni, egy felnőttnek 380 forintot kell kifizetnie a napijegyért, de a legtöbb helyen 600-800 forintot kérnek el az egynapos strandolásért. A csúcsot a tihanyi Átrium jelenti, ahová 3000-ért kap bebocsátást a vendég, igaz, ezért biztosítják számára a törölköző-, a napágy-, a napernyő- és kisasztalhasználatot. A gyerekek legolcsóbban a földvári keleti, illetve a badacsonytomaji Herczeg-strandon lubickolhatnak, mindkét helyen 300 forintért engedik be őket, a családi napijegy pedig a gyenesdiási Lidón a legolcsóbb, s a balatonfüredi Esterházyn a legdrágább: előbbi 1500, utóbbi 3700 forint.

A parkolás a kisebb településeken szerencsére ingyenes, a forgalmasabb, felkapottabb üdülőhelyeken viszont 150-500 forint egy óra, vagyis például egy balatonfüredi tóparti vacsorázáshoz nyugodtan hozzá lehet számítani egy ezrest, ha autóval megy az ember.

S ha már vacsora: az étkezést természetesen a legolcsóbban úgy tudja megoldani a vendég, ha elzarándokol valamelyik környékbeli diszkontba vagy hipermarketbe, feltankol egy hétre, és főz a szálláshelyén – már, ha utóbbira van lehetőség. Persze, ha nem is egy többfogásos vacsorára vagy ebédre, de azért a szabadság alatt legalább egyszer mindenki szeretne beülni egy normálisabb helyre. A vendégbarát egységekben 400-ról indulnak az olcsó csapolt sörök, a jobb nevűek korsójáért viszont 5-600-at is elkérnek, ami még mindig baráti, hiszen simán belebotolhat a jámbor vendég ugyanazon márkába 900-ért is. A Balatonhoz a hekk és a lángos is hozzátartozik, előbbit darabra adják, de dekára mérik, jó esetben 1500-ról indul egy kisebb példány, a nagyobbakért viszont 2500-at is otthagyhat az éhes turista, kenyérrel, valami kis savanyúsággal a végösszeg már átlépheti a háromezret. Lángost a tó körül kevés helyen lehet 500 forint alatt enni, ami alsó hangon is 20 százalékos drágulás tavaly óta, és senki se lepődjön meg, ha 700-800 forintot kérnek tőle egy sajtos-tejfölösért – egy négytagú családnál ez is legalább 3000-es kiadás. Retróhangulatba kerülhet az a szerencsés nyaraló, aki gombóconként 200 forintos fagylaltot talál, de inkább 250-300 forintos adagokra kell felkészülni – esetleg még ennél is magasabb árakra.

Vagyis a szállásköltség felett könnyen napi tízezer forintos kiadással is számolhat egy család a balatoni főszezonban, azaz egy egyhetes, egyáltalán nem rongyrázós nyaralás lazán elvihet 150 ezer forintot a családi kasszából.

Forrás: Népszava

Hozzászólok a Facebookon

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!