Ismét nyereséggel zárta az évet a Magyar Nemzeti Bank, bár már nem annyira jövedelmezők a devizaügyletek – írja a HVG.

Csaknem 40 milliárd forintos eredménnyel zárta a tavalyi évet a Magyar Nemzeti Bank – derül ki a szervezet éves beszámolójából.  Ez azt jelenti, hogy Matolcsy György elnökségének újabb nyereséges évét zárja le, és még akkor is imponáló a profit, ha jóval kevesebb, mint egy évvel korábban.

Az eredmény 2016-ban még 54,3 milliárd volt, a különbség pedig jobbára abból ered, hogy csökkent az árfolyamnyereségből, illetve a devizakamatból eredő profit. A fő forrás azonban még mindig ez: a 273 milliárd forintos bevételből 200 millió származott a devizaügyletekből. (2014-ben, a forint utolsó nagy gyengülésekor még több mint 500 milliárdot kaszált a jegybank ezekből.)

A beszámolóból az is kiderül, hogy a készpénzállomány 533 milliárd forinttal nőtt tavaly, és az év végére meghaladta az 5100 milliárd forintot. Ezt jobbára a készpénzes megtakarítások és a fogyasztás növekedésével magyarázza a jegybank. Ide tartozik a pénzhamisítás is, amely tavaly is elenyésző volt: 716 darab hamis bankjegyet találtak, ezeknek a 83 százaléka 10 vagy 20 ezres volt.

Nőttek a jegybank működési költségei is tavaly, a 37,5 milliárd forint 6 százalékkal több a 2016-osnál. Ebből a nagyobb tételt a személyi kiadások tették ki, amelyek 5,7 százalékkal növekedtek tavaly. A beszámoló szerint banküzemi költségekre 15,16 milliárd ment el, és összesen 22,35 milliárd forintot költött személyi jellegű ráfordításokra a jegybank.

Ezt azt jelenti, hogy a tavaly átlagosan 1411 emberrel működő szervezet egy főre átlagosan 15,9 millió forintot költött, ebben a bérek, azok adói és járulékai, és egyéb, például a béren kívüli juttatások is benne vannak.

A beszámoló ezen a linken érhető el.

Forrás: HVG

Hozzászólok a Facebookon

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!