Egy 2012-es rendelet szerint a szabadnapra eső ügyeletért vagy plusz pihenőnap, vagy az ügyeleti bér 50 százaléka jár az egészségügyi dolgozóknak, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyintézet azonban már évek óta nem tesz eleget ennek. A probléma 200 dolgozót érint, akik közül 20 nevében a kórház szakszervezeti vezetője pert indított a kórház ellen – írja a Mérce.

A pert idén márciusban meg is nyerték, a bíróság kimondta, hogy a kórháznak a 2012 nyara és 2016 év vége közötti időszakban elmaradt ügyeleti díjakat ki kell fizetnie, ami fejenként körülbelül 1 millió forintot jelent. Az ítélet jogerős, fellebezésnek helye nincs, a kórház mégsem fizet.

A RTL híradója felkereste a kórházat és az Állami Egészségügyi Ellátó Központot, ahonnan azt a választ kapták, hogy a kórház azért nem fizet, mert első fokon a bíróság “a követelések jelentős részét elutasította”, amit az érintett dolgozók megfellebbeztek,

másodfokon azonban a bíróság az elsőfokúval ellentétes döntést hozott, amivel nem ért egyet a kórház, ezért a Kúriához fordul felülvizsgálatért.

Amennyiben a Kúria meghozza döntését, az intézmény haladéktalanul végrehajtja

- írják.

A dolgozókat képviselő ügyvéd szerint viszont hiába fordult a kórház a Kúriához, a pénzt ki kell fizetnie a dolgozóknak. Ha ez nem történik meg júniusig, végrehajtást indítanak a kórház ellen. Ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta a híradónak, “szerencsére a kórháznak állami költségvetésre vezetett számlája van, azon mindig van elegendő pénz, úgyhogy a dolgozók hozzá fognak jutni a követeléseikhez”.

Ha mindez nem lenne elég, a per ideje alatt ráadásul a gyermekgyógyintézet főigazgatója az a Nagy Anikó volt, aki most az új Orbán-kormány egészségügyért felelős államtitkára lett.

Eközben tegnap este az Index egy több részes kisfilmmel állt elő, amelyben egy volt egészségügyi dolgozó mesél a tapasztalatairól, vagy inkább rémtörténeteiről. Az egészségügy áldatlan állapotáról mi sem árul el többet, mint az, hogy a munkaerőhiány miatt gyakorlatilag bárkit felvesznek betegszállítónak, vagy műtőssegédnek (előbbihez is erős kritériumok lennének szükségesek, utóbbihoz pedig minimum szakképesítés).

A videóban nyilatkozó férfi állítása szerint betegszállítóként képesítés nélkül gipszelt hajléktalan és szegény embereket, szemtanúja volt kórházi dolgozók által elkövetett bűncselekményeknek, de arról is beszél, az eszközhiány miatt néhány dologó maga vitt a kórházba például fertőtlenítőt.

A dolgozóinak éveken át nem fizető kórházat korábban vezető Nagy Anikó a videóra reagálva a következőket mondta a Magyar Időknek:

Az egészségügyért felelős államtitkárként kiállok az ágazatban a munkájukat becsületesen végző valamennyi dolgozónkért. Nagyra becsülöm a több mint 97 ezer szakdolgozó és 38 ezer orvos betegekért végzett fárasztó és áldozatos munkáját. Nagy szakmai felkészültséggel, a betegek jogait, emberi méltóságát tiszteletben tartva végzik szolgálatukat. Sok esetben emberfeletti teljesítményt nyújtanak. Hiszem, hogy kollégáink tisztességes, becsületes és odaadó munkájukkal hozzájárulnak a magyar egészségügy megbecsüléséhez, nemzetközi szakmai hírének erősítéséhez és a magyar emberek gyógyulásához.

Ezek szerint az egészségügyi államtitkár megválogatja, mikor érdemes kiállni az egészségügyi dolgozók mellett, és mikor jobb inkább hallgatni – vagy egyszerűen csak könnyebb a munka megbecsüléséről beszélni, mint fizetni érte. Az egészségügy sötét oldalát bemutató kisfilm jó alkalom arra, hogy kardoskodjon a dolgozók becsületéért szóban, miközben a Heim Pál Gyermekkórház dolgozóinak pereskediük kell a pénzükért.

És valóban, az egészségügy jelenlegi borzasztó állapotában is sokan végeznek tisztességes, becsületes, odaadó munkát, de ha ezért nem fizetik meg őket, az nem igazán a nagyrabecsülés jele, a nemzetközi hírünk pedig végképp nem az elismerésről fog szólni, ha letagadjuk a nyilvánvaló problémákat.

Forrás: Mérce

Hozzászólok a Facebookon

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!