Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

Új diplomamentő programot indít a kormány a korábbihoz hasonlóan azok számára, akik oklevelüket a nyelvvizsga hiánya ­miatt nem tudták átvenni. A felkészítő képzésben 1333 ember vehet részt, mintegy 400 millió forintos keretösszeg áll rendelkezésre. Az OFA Nonprofit Kft. által támogatott nyelvi képzések várhatóan szeptember közepétől indulnak, a pályázati felület pedig augusztustól lesz elérhető – írja a Magyar Idők.

Új feltételekkel indul újra a korábban rendkívül sikeres diplomamentő program – közölte a Magyar Időkkel az OFA Nonprofit Kft.

A Diplomamentő II. program célja a korábbihoz hasonlóan továbbra is a nyelvvizsga hiányában diplomával még nem rendelkező, államvizsgájukat hazai felsőoktatásban teljesített, de hallgatói jogviszonyban már nem állók nyelvi képzésbe vonása. Így könnyebben megszerezhetik a diploma átvételéhez szükséges államilag elismert nyelvvizsgájukat.

Az új programban 1333 fő bevonására van lehetőség, erre a célra 400 millió forint áll rendelkezésre.

Az OFA Nonprofit Kft. közlése szerint a nyelvi képzések szeptember közepétől indulhatnak, és 2019. december 31-ig kell lezárulniuk. A támogatás mértéke fejenként legfeljebb 300 ezer forint lehet, a támogatottaknak legkésőbb 2020. március 31-ig kell bemutatniuk a megszerzett nyelvvizsga-bizonyítványukat és az az alapján kiadott diplomájukat.

Amennyiben ez nem történik meg, a teljes támogatási összeget vissza kell fizetni. Jelenleg a programban közreműködő nyelvi képzések megkezdésére és folytatására jogosult felnőttképzést folytató intézmények kiválasztása zajlik, a jelentkezők a pályázati felületet várhatóan augusztustól érhetik el.

A programban angol, francia, német, olasz, orosz és spanyol nyelvi képzésekre lesz lehetőség, a nyelvi képzés szintje legalább általános, B2, tehát középfokú, a Közös Európai Keretrendszer szerinti kimeneti szint lehet, így többek közt a szakmai nyelvvizsga is támogatható.

A korábban végzett igényfelmérés alapján a programban támogatható képzési forma a csoportos mellett a rugalmasabb időbeosztású egyéni felkészítés is. A Diplomamentő II. program elősegíti a támogatottak munkaerőpiaci helyzetének javulását, mert a felsőfokú végzettséggel rendelkező állampolgárok elhelyezkedési, munkahely-megtartási, munkahely-változtatási esélyei jelentősen meghaladják az ezzel nem rendelkezőkét. A programot az OFA Nonprofit Kft. valósítja meg.

A korábbi program sikerét jól mutatja, hogy összesen 6499 diploma megszerzéséhez sikerült hozzájárulni az államilag támogatott képzések segítségével. Az államilag támogatott nyelvi képzéseken 10 243-an vettek részt és 9822-en eredményesen el is végezték azt, közülük pedig 7689 fő sikeresen nyelvvizsgázott. A nyelvi képzéseket és a nyelvvizsgák megszerzé­sét uniós programok is támogatják, a kormány emellett 2018-tól ingyenessé tette a nyelvvizsgák megszerzését a 35 év alattiak számára.

Forrás: Magyar Idők

Hozzászólok a Facebookon

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!