Az állam négyszer annyit fizet a KRÉTA-nevű digitális iskolai napló kiegészítéséért, mint amennyibe az alapprogram került. A tanárok szerint teljesen feleslegesen – írja a Népszava.

Az összesen mintegy 900 százmillió forintért kifejlesztett és néhány hónappal ezelőtt beüzemelt KRÉTA nevű digitális iskolai naplót egészít ki az a szoftver és szolgáltatáscsomag, amelyet most 3,7 milliárd forintért rendelt meg az állami iskolafenntartó – derült ki a Klebelsberg Központ (KK) lapunknak küldött válaszából.

Mint arról tegnap írtunk, a KRÉTÁT kifejlesztő – állami tendereken rendre jól szereplő, Fauszt Zoltánhoz kötődő – vállalkozói kör készítheti az új programcsomagot is, amiről eddig még azt sem közölték, mire is használnák.

A Klebelsberg Központ szeretne haladni a korral, és olyan új lehetőségeket kíván biztosítani a diákok, szülők, gondviselők számára, melyek megfelelnek a XXI. század kihívásainak

– közölte lapunkkal a KK. Mint írták, fontosnak tartják, hogy minél szélesebb körben legyenek elérhetők a diákok, szülők és gondviselők számára az oktatási tevékenység során velük kapcsolatban, részükre létrejövő információk, valamint bővíteni szeretnék az elektronikusan intézhető ügyek körét.

Arról nem írtak, hogy mindez miért csak a 900 millióért elkészített KRÉTA beüzemelése után jutott eszükbe és vált fontossá.

– Fél füllel hallottam erről, de semmi konkrétat nem tudok. Pedig a kollégáim épp a héten voltak egy tájékoztatón a KRÉTA-rendszerrel kapcsolatban, és ott sem esett szó milliárdos fejlesztésekről

– mondta a Népszavának Árendás Péter, a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium igazgatója. Ő egyébként már a KRÉTA alaprendszerétől sincs elájulva, mint fogalmazott, igyekszik távol tartani magát tőle. – Az iskolában sem álltunk át még teljesen a KRÉTA-ra, csak azokon a területeken, ahol muszáj volt, például a tanulói-oktatói létszámadatoknál. De 90 százalékban még mindig a saját, jól bevált elektronikus rendszerünket használjuk.

– Most hallok először arról, hogy ilyen fejlesztésre készülnek

– erről Ács Katalin beszélt lapunknak. Az iskolaigazgatókat tömörítő Oktatási Vezetők Szakszervezetének elnöke szerint teljesen felesleges ilyen drágán bővíteni a KRÉTA-rendszer funkcióit, úgy véli, a pénzügyi és személyzeti adatok most is könnyedén elérhetőek a tankerületek számára. – A szülők is hozzáférnek az e-naplókhoz, és minden másról tájékozódhatnak a KRÉTA-ban. Nem tudom, központilag mit akarnak még tudni rólunk. Hogy hányszor veszünk levegőt?

Hasonlóan vélekedett Tóth József is. A Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet elnöke – aki egy budapesti szakgimnáziumban is tanít – szerint a KRÉTA és a Köznevelési Információs Rendszer (KIR) már most is jól összefogja az adatokat, amelyekre a szakképző centrumoknak szüksége lehet.

– Az adminisztrációt pedig már megkönnyítette az e-napló, erről az oldalról teljesen rendben van a rendszer. A személyzeti adatok is jól nyomon követhetőek, nem látom értelmét egy ilyen költséges fejlesztésnek. Hacsak a központ nem akar pontosan látni minden egyes embert. Azt nem tartanám szerencsésnek, ha a teljes átvilágítás irányába indulnának el. – tette hozzá.

Kerestük a fejlesztésre kiírt közbeszerzést megnyerő eKréta Informatikai Zrt.-t és a Rufusz Informatikai Zrt.-t is, hogy megtudjuk, pontosan mit fejlesztenek 3,7 milliárd forintból. Lapzártánkig nem kaptunk tájékoztatást.

Forrás: Népszava

Hozzászólok a Facebookon

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!