A szakszervezetek információi szerint több városban is bezárnak „jelentős foglalkoztatónak” számító cégek. Az ok a munkaerőhiány. A Vasas Szakszervezeti Szövetség a képzetlen dolgozókat félti, szerintük nem készítik fel őket kellően a váltásra. A Munkaadók és Gyáriparosok Szövetsége a cégeket is felelősnek tartja a bezárásért. Szerintük egy piacképes vállalat ki tudja termelni a magasabb munkabért – olvasható az ATV oldalán.

Szombathely, Veszprém, Sárvár – csak néhány település azok közül, ahol a szakszervezetek értesülései szerint munkaerőhiány miatt zárnak be cégek. A gond egyelőre azokat a vállalkozásokat érinti a Dunántúlon, amelyek többnyire alacsony képzettségű dolgozókat foglalkoztatnak. Egy részük számára úgymond drága lett a magyar munkaerő. A Vasas Szakszervezeti Szövetség viszont a cégek részéről egy másik jellemző gyakorlatot is érzékel az utóbbi időben.

László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke

László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke egyelőre a munkaerőhiányt látja nagyobb problémának, de szerinte rövid időn belül megjelenhet a tömeges munkanélküliség. Különösen a képzetlenek körében. Őket ugyanis nem készítik fel arra a helyzetre, ha váltaniuk kell egy-egy cég bezárása miatt.

A Vállalkozók Országos Szövetsége a probléma mélyülésére számít. Dávid Ferenc szerint

az idén és jövőre közel kétszázezer munkavállaló megy nyugdíjba, ez pedig nem javít a helyzeten.

Dávid Ferenc, Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége részben demográfiai okokat lát a munkaerőhiány mögött. Azt mondják:

évente 40-50 ezerrel kevesebb a munkára fogható ember az országban, és ebben a külföldön dolgozók még nincsenek is benne. A szervezet alelnöke ennek ellenére a cégeknél, különösen a kis- és középvállalkozásoknál lát nagyobb problémát.  

Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke

Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke szerint

egy piacképes cég ki tudja fizetni a magasabb munkabért, vagyis az eredményesség növelésében rejlenek még további tartalékok.

Forrás: atv.hu

Hozzászólok a Facebookon